2024. április 19., péntek

Đoković és Györe újév napján kezd

Mivel Szerbia a teniszezőnők alacsony rangsorolása miatt nem kapott helyet az újonnan bevezetett és Ausztrália három városában megrendezésre kerülő United Kupa vegyes csapatverseny mezőnyében, Novak Đokovićnak más bemelegítő torna után kellett néznie az Australian Openre. Az évet a ranglista 5. helyén zárt szerb az 500-as adelaide-i tornát választotta, ahol erős mezőnyben lesz az első kiemelt. A benevezettek között ott találni Felix Auger-Aliassime, Danyiil Medvegyev, Andrej Rubljov, Jannik Sinner, Holger Rune és Andy Murray nevét is.

Ezzel egy időben ugyanott 500-as női tornát is tartanak, melyen Unsz Dzsabir, Alina Szabalenka, Daria Kaszatkina és Veronika Kudermetova lesz az első négy kiemelt, Bondár Anna pedig tartalék.

Adelaide-ben január 1-jén kezdenek, Đoković fő ausztráliai célja pedig a 16-án rajtoló melbourne-i Grand Slam-torna, melyen 10. diadalát és a csúcsbeállítást jelentő 22. nagy serlegét pályázza meg.

Adelaide-ben játszik Miomir Kecmanović is, míg Fucsovics Márton neve a tartalékok között látható. A jövő év első hetében az indiai Púnában is játszanak. Ott Marin Čilić az első kiemelt, s az első 50-ből benevezett még Botic van de Zandschulp, Emil Ruusuvuori, Sebastian Baez és Jenson Brooksby, továbbá két szerbiai, Filip Krajinović és Györe László. A 250-es aucklandi női tornán Coco Gauff az első kiemelt, és Gálfi Dalma neve is a táblán van.

DUBAJ. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Shnaider–Babos 6:1, 5:7, 6:4.

Las Vegasban Nadal–Alcaraz

A korosztályok összecsapása jegyében március 5-én Las Vegasban bemutató mérkőzést vív a spanyolok két sztárteniszezője, a 36 esztendős Rafael Nadal és a nála 17 évvel fiatalabb Carlos Alcaraz. Az amerikai szervezők bejelentése alapján az összecsapásnak az MGM Grand Garden Aréna ad otthont. A világranglistát vezető Alcaraz és a 22 Grand Slam-tornagyőzelemnél járó, a rangsor második helyén álló Nadal eddig háromszor találkozott egymással hivatalos összecsapáson, és egymás elleni mérlegükben az idősebbik játékos vezet 2:1-re. Kettejük utolsó csatáját viszont a fiatalabbik nyerte meg a májusi salakpályás madridi tornán.

Nagy érdeklődés előzi meg Nadal és Alcaraz bemutatóját

Nagy érdeklődés előzi meg Nadal és Alcaraz bemutatóját

Legutóbb egyébként 1996-ban fordult elő, hogy azonos nemzetiségűek zárjanak a világranglista első és második helyén, akkor az amerikai Pete Sampras volt a legjobb Michael Chang előtt.

Plíšková a régi edzőjével

Karolína Plíšková, a csehek volt világranglista-vezető teniszezője a jövőben ismét korábbi edzőjével, Sascha Bajinnal dolgozik együtt. A 30 éves játékos kedden este közösségi oldalán jelentette be, hogy újra a német szakember irányításával készül majd, aki 2020 novemberétől idén júliusig volt az edzője. Plíšková azt követően a szintén német Leos Friedl irányítása mellett készült, de kevés sikert arattak közösen, a cseh klasszis ugyanis visszaesett a világranglista 31. helyére, és nem tudott versenyt nyerni.

A 38 éves Bajin 2018-ban az év edzője díjat nyerte el a WTA-nál, legismertebb tanítványa Oszaka Naomi volt, akivel 2017 és 2019 között dolgozott együtt, s ez idő alatt a japán játékos megnyerte a US Opent, majd az Australian Opent is.

Nyitókép: Nagy érdeklődés előzi meg Nadal és Alcaraz bemutatóját