2024. április 18., csütörtök

Fremond Árpád: Óriási megtiszteltetés volt a közösséget köztársasági képviselőként szolgálni

Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség volt alelnöke és köztársasági képviselője Facebook-bejegyzésében köszönetet mondott az elmúlt évek munkája során nyújtott támogatásért és bizalomért.

– Köszönet a választóknak, Pásztor István elnök úrnak és minden VMSZ tagnak, aktivistának, szimpatizánsnak és tisztségviselőnek a lehetőségért, hogy ott lehettem az elmúlt években, ahol tenni is lehetett a vajdasági magyarok megmaradásáért – írta Fremond Árpád bejegyzésében.

Külön köszönetet mondott Dr. Pásztor Bálintnak, Kovács Elvirának és a többi képviselőnek a türelemért és az elmúlt több mint egy évtized munkája során nyújtott önzetlen segítségükért.

Bejegyzésében a mezőgazdasági termelőkről és az egyesületekről sem feledkezett meg, akiknek szintén köszönetét fejezte ki a párbeszédért, a kölcsönös tiszteletért és együttműködésért is.

Fremond Árpád/Facebook

Fremond Árpád/Facebook

– Az élet újabb feladatokat hozott, szeretnék köszönetet mondani a további lehetőségért is mindenkinek,a közösség további építése érdekében. A lemondásommal egy korszak lezárult, azonban kezdődik egy új, igyekezni fogok a bizalmat megszolgálni – jelentette ki Fremond Árpád.

Nyitókép: Fremond Árpád/Facebook