2023. február 5., vasárnap

Megelőzés és megoldás

Befejeződött az Egyesített válasz a nők és kislányok elleni erőszakra program harmadik ciklusa

Az Egyesített válasz a nők és kislányok elleni erőszakra címet viselő programsorozat harmadik szakaszának befejezése alkalmából tartottak konferenciát Újvidéken, ahol az eddig elért eredményeket mutatták be. A projektet a Tartományi Szociálpolitikai, Demográfiai és Esélyegyenlőségi Titkárság valósítja meg 2016 óta, együttműködve a svéd kormánnyal és az Egyesült Nemzetek Szervezetével a nemek közötti egyenlőségért és a nők szerepvállalásáért (UN Women). A programsorozat keretében szorgalmazták az állami szervek együttműködését a nőket védelmező szervezetekkel. Az erőszak áldozatai így ingyenes egészségügyi ellátásban részesülhetnek, támogatást és tanácsadást is kaphatnak. Kidolgoztak egy új stratégiai dokumentumot is a családon belüli erőszak megelőzésére.

– A dokumentum hároméves tervezetet foglal magába, 2023 és 2026 között. Valójában a folytatása az előző programnak, amelyet 2015 és 2020 között valósítottunk meg. Fontos újítások azonban azok a részek, amelyek pontosan kitérnek a média szerepére, a kortárs erőszakra, a szociális központok munkájának fejlesztésére, valamint más szervezetek munkájára is, amelyek az erőszak elleni küzdelemre szakosodtak. A közös célunk, hogy ne csak megállítsuk az erőszakot, hanem meg is oldjuk az eseteket. Ennek érdekében további újdonság a programban, az erőszak elkövetőivel való foglalkozás – mondta Szöllössy Gyöngyi tartományi szociálpolitikai, demográfiai és nemi egyenjogúsági segédtitkár.

A harmadik ciklus alatt több mint 30 esetben segítettek a szexuális erőszak áldozatainak, és több mint 100 alkalommal nyújtottak pszichológiai támogatást. Ezenkívül akkreditált képzéseket szerveztek 20 községben.

– A harmadik ciklusban a szakemberek képzésére fektettünk nagy hangsúlyt. Több mint háromszázan vettek részt az akkreditált képzéseinken – hangsúlyozta Andrijana Čović, az UN Women szerbiai projekt menedzsere.

A tegnapi konferencia kulcstémája volt továbbá a veszélyeztetett csoportokhoz tartozó nők elleni erőszak megelőzése.

Nyitókép: A konferencián az eddig elért eredményeket mutatták be (Albert Éva felvétele)