2023. január 31., kedd

A sport, mint a politika szolgálóleánya

A sport és a politika szétválasztásának ügye szinte minden nagy sportesemény megtartásakor előkerül. A nézők többségének legfőbb vágya, hogy arra a néhány hétre, amíg a különböző megmérettetések zajlanak, az aktuálpolitikától függetlenül tudja kísérni az eseményeket, és szurkolni kedvenc csapatának, válogatottjának. Magának a sportnak is egyik alapvető küldetése lenne, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében terelje össze a különböző nemzetek sportolóit és szurkolóit, és demonstrálja, hogy emberek különböző zászlók alatt, és eltérő színű mezekben öltözve is tudnak együtt ünnepelni. Sajnos a modern kori sport története nem egyszer megmutatta számunkra, hogy mindez csak szép ideál csupán. Bármennyire is cél a sport és a politika szétválasztása, a stadionok lelátóin és a pályán rendre előkerülnek aktuálpolitikai ügyekhez köthető megnyilvánulások. Sőt, nem egyszer fordult már elő, hogy egy rendező országban az egész sportrendezvényt az ott fennálló rendszer népszerűsítésére használtak fel. Elég, ha csak az 1936-os berlini, az 1980-as moszkvai vagy éppen a 2008-as pekingi olimpiára gondolnunk. Természetesen a most Katarban zajló labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit sem nézhetjük úgy, hogy közben rendre ne kerülnének elő különböző aktuálpolitikai kérdések.

A legnagyobb visszhangot kétségtelenül a szivárványszínű OneLove karszalagok ügye keltette. A világbajnokság kezdete előtt ugyanis Németország, Anglia, Wales, Belgium, Hollandia, Svájc és Dánia válogatottjának az volt az elképzelése, hogy csapatkapitányaik szivárványszínű karszalaggal lépnek pályára a világbajnokság mérkőzésein, így tiltakozva az ellen, ahogy Katarban elnyomják a szexuális kisebbségek tagjait. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által a szivárványos karszalag viseléséért kilátásba helyezett büntetés hatására azonban a szóban forgó válogatottak végül elálltak eredeti elképzelésüktől. A FIFA ezen döntése ellen tiltakozó német válogatott tagjai eltakart szájjal léptek a pályára.

Iráni szurkolók a katari lelátókon (Fotó: Quality Sport Images / Getty Images)

Szintén politikai üzenetet közvetítettek az iráni válogatott tagjai is, akik nemes egyszerűséggel nem énekelték saját országuk himnuszát. Ők az iráni teokratikus rezsim ellen tiltakoztak ily módon. Ismeretes, hogy a perzsa államban szeptember óta tartanak a hatalom elleni tüntetések, amelyeket a 22 éves Amini halála váltott ki. A kurd lányt az iszlám kendő „nem megfelelő viselése” miatt vette őrizetbe a helyi erkölcsrendészet, az őrizetben pedig három nappal később elhunyt. Talán ez utóbbi tiltakozás kapott legnagyobb megértésre a világ nézői körében, és egyszersmind ért célba az iráni labdarúgók üzenete. Ehhez az is kellett, hogy az irániak példátlan bátorságról tettek tanúbizonyságot, hiszen azzal, hogy nem énekelték a himnuszt, országuk törvényei szerint a halálbüntetést kockáztatták. Ugyanez a bátorság jellemezte a rezsimellenes szurkolókat is a katari lelátókon, akiknek rendszerhívő társaik bántalmazásával kellett szembenézniük. A tiltakozások azonban, úgy tűnik, elérték egy fontos céljukat. A legutóbbi iráni hírek szerint ugyanis az ottani hatalom feloszlatta a hírhedt erkölcsrendészetet. Ennek a döntésnek a meghozatalához minden bizonnyal a több hónapja tartó tömeges tüntetések mellett, az is hozzájárult, hogy az iráni belpolitikai események a világbajnokság jóvoltából fokozott nemzetközi figyelmet kaptak.

Sokan kritikával illették azt a döntést is, hogy Katar egyáltalán megkapta a világbajnokság megrendezésének jogát. Szerintük ugyanis azzal, hogy egy olyan abszolút monarchiának adták a rendezés jogát, ahol még a legalapvetőbb emberi jogokat sem tartják tiszteletben, legitimitást biztosítottak az ottani és más hozzá hasonló rezsimeknek, ami a sportágra sem vet jó fényt. E kritikák létjogosultságát erősítik azok a hírek, melyek szerint Katarban a világbajnokság létesítményeinek építése közben az embertelen körülmények következtében sok vendégmunkás vesztette életét. A hivatalos adatok szerint ugyan 37 haláleset történt a világbajnokság stadionjainak építése közben, és közülük három számított munkahelyi balesetnek, azonban az érintett országok kormányzati összesítése alapján a The Guardian közlése szerint 2010, vagyis a torna rendezési jogának odaítélése óta legalább 6500 indiai, pakisztáni, nepáli, bangladesi és Srí Lanka-i vendégmunkás halt meg a katari foci-vb építkezésein.

A politikai természetű kritikák egy részét el lehetett volna kerülni azzal, ha nem egy olyan országnak ítélik oda a rendezés jogát, amelyet kétes megítélésű rezsim irányít. Gianni Infantino, a FIFA elnöke viszont megvédte a meghozott döntést. Ez önmagában érthető is, hogy a testület vezetője igyekszik saját döntését megvédeni, azonban a mód, ahogyan ezt tette, igencsak vitatható. Többek között a nyugat gyarmati múltjára célozva hárította el a kritikákat, mondván, ilyen terhes történelmi háttérrel álszent dolog Katart bírálni. E kijelentés pedig további politikai jellegű vitákat gerjesztett, amelyek sajnos jelenleg is tartanak.

„A filozófia a teológia szolgálóleánya” – állították a középkorban a skolasztikus filozófusok. Az ő nyomdokukat követve talán nem túlzás, ha azt mondjuk: a nagy sportrendezvények idején a sport néha egy kicsit a politika szolgálóleányává válik. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a labdarúgó-világbajnokságot és a hozzá hasonló nagy sporteseményeket szerte a világon milliók követik. Egyesek éppen ezt kihasználva igyekeznek politikai üzeneteket eljuttatni ezekhez a tömegekhez, amelyeket más platformokon valószínűleg nem tudnának elérni. Persze arra a kérdésre, hogy ebből mennyit kér az átlagos sportnéző, és hogy ez mennyire tesz jót a sport, és főleg a sporteseményeket szervező szervezetek megítélésének, sejthetjük a választ. Ez azért is kár, mert mindez eltereli a figyelmet a lényegről, vagyis az izgalmas mérkőzésekről, a kiemelkedő és tiszteletre méltó sportteljesítményekről, a mezőnyből kiemelkedő nagy egyéniségekről. Egy labdarúgó-világbajnokságnak pontosan erről kellene szólnia, és nem másról.