2024. március 28., csütörtök

Ajándék az oromi gyerekeknek

A helyi közösség és a Bordoline Kft. fogott össze

Ékes példája az önzetlenségnek és annak, hogy egy vállalat hogyan próbál meg a lehető legszebb gesztusokkal közelíteni a falu lakossága irányába, ahogyan kedden az oromi gyermekek mikuláscsomaghoz jutottak. Hamarosan megkezdi a valós munkát Völgyesen a Wooma cég, mely remélhetőleg sok családnak ad megélhetést és munkát. Ám ez nem minden, a fővállalat, a Bordoline Kft. a helyi közösséggel összefogva ajándékcsomaggal lepte meg a gyerekeket. Perpauer Martin, a Bordoline Kft. ügyvezetője elmondta, hogy szeretnék szívükön viselni a falu ügyét, és ezt mutatja az is, hogy a helyi közösséggel összefogva Mikulás napján az összes oromi óvodásnak és iskolásnak mikuláscsomagot vittek el személyesen a helyi közösség tanácselnökével, Erdélyi Olivérrel. Az elnök azt mondta, hogy az akció nagyon fontos a helyi közösség számára.

– A decemberi hónap az ünnepekről szól, most épp a -várás az időszerű, ami a gyerekeknek az egyik legfontosabb ünnep karácsony előtt. Mivel gyerekként mi is izgatottan vártuk a Mikulást, úgy gondoltuk, hogy az édességcsomagnak napjainkban is ugyanúgy fognak örülni, ahogy azt mi is tettük annak idején. A völgyesi Mikulás kft. és a helyi közösség összefogásával tudtuk ezt megvalósítani. Szeretnénk a későbbiekben az akciót kiterjeszteni az idősebbekre is. Az intézményeknek a karbantartási munkálatokkal mindig besegítünk, most pedig ezt találtuk ki, hogy érezzék, hogy fontosak számunkra, mindenki egyaránt.

A völgyesi Bordoline Kft. ügyvezetője, Perpauer Martin is ott volt a csomagosztásnál, ismerkedve így is a helyiekkel, az óvónőkkel, a tanítókkal és természetesen a gyerekekkel.

– A Bordoline a néhai Dukai-tanyán helyezkedik el, a helyiek egyelőre így ismerik és emlegetik. Maga a terület mintegy 16 hektárt ölel fel, vámszabad terület lesz, amely külső, Szerbián kívüli és Szerbián belüli vállalatokat is megcéloz. Jelenleg egy céggel dolgozunk együtt, a Wooma Kft.-vel, mely egy olyan stabilizált szennyvíz-, iszapkarbonizáló üzemet fog itt Völgyesen építeni, mely egy innovatív dolog, és a végterméke bioműtrágya – magyarázta az ügyvezető, aki azt is elmondta, hogy a valós munka májusra tehető, a próbaüzem pedig valamivel előbb fog beindulni. – Jelenleg hét munkás dolgozik nálunk, de a jövőben szeretnénk lehetőséget adni az oromi és környékbeli embereknek, hogy megmutassák, itt is megállják a helyüket. Ami az ajándékozásunkat illeti, most a helyi közösséggel fogtunk össze, és ötvenezer dinárból édességcsomaggal örvendeztetjük meg a gyerekeket. Ők a következő generáció, akik be fogják tölteni a mi helyünket. A mostani csak egy része a kezdeményezésünknek, mindenképp több mindent szeretnénk adni Orom helyi közösség településeinek és lakóinak, és bízom benne, hogy a helyi közösséggel való együttműködésünk a továbbiakban is ezt fogja mutatni.

Először a Lilliput óvodában osztottak ki 26 csomagot, ahol Bata Magdolna óvónő mondott köszönetet, illetve a csillogó szemű ovisok, akik még játékukkal is megörvendeztették az elöljárókat. Az Arany János Általános Iskolában 72 gyerek örült a csomagoknak és a Mikulásnak, akinek szintén produkcióval készültek. Ott az igazgatóhelyettes, Tukacs Piroska fogadta a vendégeket, és ő mondott köszönetet a helyi közösség tanácselnökének és az új cég képviselőjének a nagyszerű kezdeményezésért. 

Nyitókép: Jenei Klementina felvétele