2024. április 19., péntek

Sínre került a trieszti magyar kikötő ügye

Létrejött a megállapodás, amelynek nyomán hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások annak érdekében, hogy a magyar vállalatok 2026-tól már igénybe vehessék exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy a trieszti kikötőben felvásárolt területtel a kormány célja, hogy a magyar cégek minél gyorsabban és zökkenőmentesebben juthassanak tengeri kijárathoz.

Közölte, bemutatták a végrehajtani kívánt fejlesztési koncepciót, amelynek nyomán évi 2,5 millió tonna mozgatására, közúti és vasúti szállítások fogadására egyaránt alkalmas kikötőt hoznak létre.

Hozzátette: létrejött egy 45 millió eurós megállapodás, így hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások, hogy 2026-tól a magyar vállalatok a kikötő magyar tulajdonú részét is igénybe vehessék exporttevékenységükhöz.

Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter oldala