2024. április 19., péntek

Vučić: Jó, hogy Tiranában voltunk

A Tiranában folytatott megbeszélések soha nem voltak nyitottabbak és őszintébbek, ezért jó, hogy jelen voltunk – fogalmazott Aleksandar Vučić államfő.

Mint mondta, örül annak, hogy hallhatta a nyugat-balkáni csúcstalálkozó résztvevőinek véleményét, szót ejtettek a konkrét projektekről, az EU-nak a szerbiai energiaszektor megsegítésére nyújtott 165 millió eurós támogatásáról, a vízumrendszer összeegyeztetéséről, stratégiai kérdésekről, és a roaming-díjak csökkentéséről is.

A mai koszovói történésekről is szót ejtett, és azt mondta, hogy a hivatalos Pristina ismét megszegte a brüsszeli megállapodást azzal, hogy felfegyverkezett rendőröket küldött Koszovó északi részére – közli az N1.

Az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a tárgyaláson ugyanazt mondta el, mint Szerbia polgárainak.

– Oroszország szankciókat vezetett be Szerbia ellen 1992-ben, de mi ezt nem tettük meg. Ez az irántuk való tisztelet kérdése. A szankciókat kilenc évig tűrtük és láttuk, hogy azok semmi jót nem hoznak a polgároknak és természetellenes, hogy mi legyünk azok, akik részt vesznek az ilyen politikában – mondta az államfő.