2023. február 4., szombat

Istent dicsőítve, közösséget építve

Huszonöt éves a nagybecskereki Emmanuel kamarakórus

A nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégiumban bemutatott koncerttel és vendégfellépőkkel ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját vasárnap este az Emmanuel kamarakórus. Az eseményen az egykori és jelenlegi kórustagok és a művelődési élet képviselői mellett jelen volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke és Német László, kinevezett belgrádi érsek.

Az Emmanuel kamarakórus 1997. január 21-én alakult. Két év múlva már házigazdái voltak a Vajdasági Magyar Kórusok első Találkozójának. Munkájuk azóta is folyamatos.

– Több mint 450 nyilvános fellépésünk volt. Gondolom, a mai a 455-ik. Számításom szerint több mint kétezer próba lett megtartva ez alatt az idő alatt. Külön kiemelném a két karnagyot, akiknek minden próbán itt kellett lenniük. A kórus legnagyobb sikere pedig az, hogy fennmaradt az elmúlt 25 évben, mondta Kelemen Imre, az Emmanuel kamarakórus elnöke.
Az egyesület egyik alapítója és húsz évig elnöke Balázs József volt.

– Megérte, mert a sok fáradság mellett, melyet az adminisztratív munka igényel (pénzügyek, pályázatok, stb.) az örömet azt adta, hogy nagyon sokat énekeltünk. A kórus abban az időben 25–30 tagot számlált mindig. Évente 20–25 föllépése volt a kórusnak húsz éven keresztül. Rengeteg helyre utaztunk. Tehát a lényege az volt, és ez tartotta össze valójában a kórust, mondta a kórus egyik oszlopos tagja.

A leánykollégiumban ünnepeltek (Fotó: Kecskés István)

A leánykollégiumban ünnepeltek (Fotó: Kecskés István)

Az Emanuel kamarakórus jubileuma is azt mutatja, hogy Közép-Bánság még mindig a vidék magyarságának egyik építkező központja, ahol nagyon erős gyökerekkel bír a közművelődés, a kultúra.
– Van kedv a mai fiatalokban is arra, hogy a lelkük ebben a közös éneklésben és ennek a kórusművészetnek a magas művelésében akár felüdüljön, akár fejlődjön, és megérezzék azt, milyen a közösségi élet, valójában milyen a közösségért tenni. Amit a jubileum üzen, az, hogy Istent dicsőítve, közösséget erősítve van helyük itt, közép-Bánságban, magyarként, és az egész Vajdaságban, a Kárpát-medencében is – nyilatkozta Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke.
A megalakulásától húsz éven keresztül Konrád Emma, az elmúlt öt évben pedig Dutina Vilma karnagy vezetésével az Emmanuel kamarakórus a magyar kórusmuzsika egyetlen művelője Bánátban.  

– Nagyon sajnáltam volna, hogyha húsz év munkája tönkremegy és föloszlik a kórus. Mert ugye könnyű szétoszlatni valamit, de nehéz fölépíteni. És azért vállaltam el tulajdonképpen. Nagyon féltem, hogy lesz. És aztán valahogy beletanultam. Mert vezénylést sose tanultam. Remélem, hogy jól csinálom és remélem, hogy még egyre jobb lesz, vallja Dutina Vilma. 
Az Emmanuel kamarakórusnak a tagjai fellépéseikkel szebbé és tartalmasabbá teszik a becskereki és a környékbeli rendezvényeket, valamint a székesegyházban bemutatott szentmiséket.  Rendszeres részvevői a Bárdos Lajos Zenei Hetek nemzetközi kórustalálkozónak és a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozójának.  Három CD-jük is megjelent.

 

Nyitókép: A leánykollégiumban ünnepeltek (Fotó: Kecskés István)