2024. április 20., szombat

Vučević: Minden felnőttnek részt kellene vennie katonai kiképzésen

Miloš Vučević védelmi miniszter közölte, hogy szerinte katonai kiképzésben kellene részesíteni minden felnőtt állampolgárt 30 éves korig, valamint azokat az idősebb polgárokat is, akik „a negyedik évtizedükbe léptek” – írja az N1 a Blicre hivatkozva.

A védelmi miniszter elmondta, hogy rövidebb, három hétig tartó sorkatonai szolgálatot kellene bevezetni a számukra, és hangsúlyozta, hogy szakértői megbeszélés várható a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetéséről.

– A sorkatonai szolgálat visszaállításának célja, hogy a következő nemzedéket krízishelyzetek kezelésére képezze Szerbia polgárainak biztonsága érdekében. Nyugtalanok vagyunk, amikor árvíz vagy tűz pusztít, és nem tudjuk, hogyan reagáljunk – fogalmazott Vučević, majd hozzátette: amikor a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetéséről beszélnek, akkor nem hadviselésről van szó, hanem arról, hogy a katonaság álljon az állampolgárok szolgálatában.

– Szerintem vissza kellene hoznunk a hadkötelezettséget, legyen az három hét vagy három hónap – emelte ki a miniszter.