2024. április 19., péntek

Egy kis közösség nagy fejlesztései

Szennyvízhálózati cserét oldott meg a pobedai helyi közösség – Útpadkanyesés és kátyúzás a temetőbe vezető úton

A pobedai helyi közösség igen kicsi, ami a lakosok számát illeti, az infrastrukturális fejlesztések azonban nagyon fontosak a helyiek számára. Mészáros Heléna, a helyi közösség tanácsának elnöke arról számolt be lapunknak, hogy egy komoly szennyvízhálózati problémát kellett megoldaniuk a közelmúltban.

– Az infrastrukturális fejlesztések prioritást élveznek, ennek ellenére nagyon körültekintőek vagyunk, mielőtt belevágnánk egy-egy munkába, mivel a növekvő árak nehéz helyzetbe kényszerítettek bennünket. Igyekszünk a meglévő fontos dolgokat a szükséges szinten tartani, ezek elsősorban a vízhálózat, az utak és az egészségügyi ellátás biztosítása. Elmondhatom, hogy Pobeda azon kevés település közé tartozik, ahol már 50 éve létezik szennyvízhálózat. Sajnos, a közelmúltban egy komoly gond adódott a hálózaton, a Moša Pijade utcában megsüllyedt a cső, meggátolva ezzel az átfolyást. Ehhez valószínűleg azok a nehéz járművek is hozzájárultak, amelyek erre közlekednek. A hálózat kiépítésekor még nem számoltak ekkora traktorokkal, teherautókkal. Szerencsére sikerült időben reagálnunk, és kicseréltük a teljes érintett szakaszt. Ez a munka egy ilyen kis helyi közösség számára komoly megterhelést jelent, munka szempontjából és anyagilag is. A cserét sikerült nagyon gyorsan befejeznünk, és meg vagyok győződve, hogy ez tartós beruházásnak bizonyul. Ami a vízhálózatot illeti, Szvetityevón már korábban felújítottuk a kutat, s most ezt a munkát Pobedán is elvégeztük. Teljes körű felújításon esett át a kút, és reményeink szerint 10-15 évig nem lesz vele gondunk – mondta Mészáros, majd hozzáfűzte, hogy az új pumpa erősebb, mint a korábbi volt, s ennek köszönhetően elektromos energiát takarítanak meg. Az energiatakarékosság kapcsán azt is megemlítette, hogy a helyi közösség területén a közvilágítás 90 százalékát LED-lámpákra cserélték. Ez igen komoly megtakarítást jelent, és a megmaradó 10 százalékon is hamarosan lecserélik a régi égőket.

A helyi közösség az előre meghatározott prioritások mentén dolgozik, de mindig adódnak problémák, amelyeket meg kell oldani – mondta Mészáros.

– Fontos megemlíteni, hogy nagyon jó az együttműködésünk Topolya község önkormányzatával. Ez nagyon fontos olyan szempontból, hogy meg tudjuk oldani a felmerülő gondokat. Jelenleg az útpadkák eltávolításán dolgozunk Szvetityevón. A temetőbe vezető út 2 kilométer hosszú, és itt kell megoldanunk ezt a problémát. A geodéta már kimérte az érintett területet, és az útpadkák lenyesése után szélfogó sávokat is ki fogunk itt alakítani. Fontos, hogy a kiültetett fákat ne szántsák ki a földművesek, ennek érdekében az önkormányzat büntetéseket fog kiszabni a jövőben. Az nem vezet sehova, hogy mi rendezünk egy területet, a felelőtlen földművesek pedig felszántják, noha nem az övék – fogalmazott a tanácselnök, majd azzal folytatta, hogy a kátyúzás is folytatódni fog a helyi közösség területén. Ebben is a segítségükre van az önkormányzat, aminek köszönhetően a temetőbe vezető úton is megoldják a kátyúk problémáját.

A tanácselnök arról is szólt, hogy az említettek mellett a helyi közösség az új helyi járulék bevezetésekor egy szociális programot is elindított. Ennek keretében a helyi közösség területén élő óvodás és általános iskolás gyerekek télapócsomagot fognak kapni, valamint az iskolakezdéskor minden iskolába induló általános és középiskolás diák tanszercsomagot kapott. Emellett minden újszülött is külön csomagot kap a helyi közösségtől. Fontos, hogy az emberek érezzék, hogy ehhez a közösséghez tartoznak – fogalmazott Mészáros Heléna.

@kep= A szennyvízhálózat cseréjében a helyi lakosok is segítettek