2023. február 4., szombat

Ösztönző az ösztöndíj Magyarkanizsán

Az önkormányzat támogatja az egyetemistákat

Az itthonmaradást megcélzó tevékenysége a magyarkanizsai önkormányzatnak a diákok és a vállalkozók egymással való kapcsolatteremtésének elősegítése. Sikertörténetként és megvalósult ötletként lehet elkönyvelni ezt a kezdeményezést, első kézből kaphattuk szombat délelőtt az információt.

A családbarát önkormányzat egyik programja a felsőoktatásban tanulók igen magas összeggel való támogatása, ami az elmúlt években kilencezer dinárt tett ki, idén pedig havi tizenkétezret kaphatnak kézhez a főiskolások, egyetemisták, akik itthon tanulnak és Magyarkanizsa községben van a lakhelyük. Nem csak a pénzösszegnek örülhetnek a családok, némileg tehermentesítik így a szülőket, hanem ezenfelül kapcsolatot teremtettek a munkaadók és a fiatalok között, akik a község cégeiben tölthetik szabadidejüket – természetesen megfizetett munkával.

Tizenkétezer dináros szerződést írtak alá (Fotó: Puskás Károly felvétele)

Tizenkétezer dináros szerződést írtak alá (Fotó: Puskás Károly felvétele)

Erről számolt be egy már munkába állt, egykori ösztöndíjas, Nyári Dóra is a városháza dísztermében, ahol aláírták az erre az iskolaévre szóló ösztöndíjszerződéseket a diákok a polgármesterrel, Fejsztámer Róberttel. Megadták a módját a szerződésaláírásnak, ugyanis egy diák és egy munkaadó is beszámolt a sikeres együttműködésről, illetve köszönőleveleket adtak át azoknak a munkahelyet biztosító intézmények és vállalkozások vezetőinek, akik egyetemistáknak adnak munkát, gyakorlatot szerezve így, de amint hallhattuk, ebből később valós munkahely is lett. A polgármester beszédében továbbra is az itthon való tanulásra és maradásra biztatta a fiatalokat és elmondta, hogy a jövőben is arra törekednek, hogy a diákoknak lehessen távlati tervük a községben.

Puskás Károly felvétele

Puskás Károly felvétele

– Nagyon örülök neki, hogy jelentkeznek a fiatalok az ösztöndíj-programnra, mert ez azt jelenti, hogy mégiscsak többen gondolkodnak abban, hogy valahol itt a községünk területén telepedjenek le, dolgozzanak és éljenek az egyetemista éveik után. Ebben az évben már 15 diáknak tudtunk ösztöndíjat adni, ebből 6 újhallgató van. Az összeget is emeltük, ezzel is ösztönözni szeretnénk a fiatalokat – mondta Fejsztámer Róbert.

A községbeli egyetemisták között gyógyszerész, számítástechnikai területen tanuló, de még a média területén majd elhelyezkedni kívánó is van, akik majd a nyáron tíznapos gyakorlaton is részt vesznek Magyarkanizsa község területén.

Nyitókép: Puskás Károly felvétele