Az öreg Szekeres, aki gyerek- és ifjúkorunkban inkább klarinétos zenészként volt ismert, élt-halt a futballért, és gyakran emlegette, hogy ő itt, a falusi pályán Novak Roganovićtyal is rúgta a bőrt. Ez azért volt irigylésre méltó esemény és szép emlék, mert Roganović később, 1960-ban olimpiai bajnok lett a jugoszláv válogatott tagjaként.
Sokáig élt még utána is a foci a faluszéli pályán, inkább kisebb, mintsem nagy eredményekkel, vasárnap délutánonként mégis megmozgatta a szurkolótábort, mert az az igazi, ha az ember a pálya széléről nézheti a játékot és szidhatja a bírót meg a futballistákat, nem pedig otthon a fotelből. Rosszabb esetben meg össze is akaszkodott a két tábor, ha nem itthon, hát idegenben. Két, magyar fiatalokból összeállt csapat szurkolói is olyan bokszmeccset tudtak összehozni, hogy a résztvevők némelyike a ringből is kirepült volna. A végén meg leültek iszogatva barátkozni.
Akkoriban ilyen szinten nem pénzért ment a játék, örültek a csapattagok, ha szerelésre, útiköltségre, labdára és a bírók tiszteletdíjára futotta a keretből. Most már itt ilyen élmények és gondok nincsenek, mert évtizedekben mérhető, hogy föloszlott a csapat, a pályán gaz terem, a szebb jövő reményében fölépült öltöző pedig ebek harmincadjára jutott.
A gyerekek inkább a tévé előtt csodálják a nagyágyúkat, a nagy pénzek hallatán legfeljebb fölsóhajtanak, hiszen mostanság eurók százmillióiban vagy milliárdjaiban mérik a csapatok értékét, így az már nem is igazi szenzáció, hogy a szaúdi király egy-egy Rolls-Royce-szal ajándékozza meg válogatottjának tagjait az argentinok fölött aratott történelmi győzelemért.
A belgák számára pedig a Marokkótól elszenvedett vereség a történelmi, nem is szólva a fővárosukban lezajlott ünneplésről. No, nem a belgák őrültek meg annyira, hogy az elszenvedett csapásnak örvendjenek, hanem a háromszázezernyi (vagy kétszer ennyi) bevándorolt marokkói. Kissé szélsőségesre sikeredett azonban a vigasság: szétvert autók és gyújtogatások, a rendőrség részéről pedig könnygáz és vízágyúk jelezték, hogy a győzelmi mámor mégsem lehet korlátlan. Föl is rótták a belga vezetők, hogy vannak bevándorlók, akik képtelenek beilleszkedni a befogadó ország kultúrájába, és ez nem jó. Nehéz volt az európaiaknak is beilleszkedni, még ideiglenesen is, az arab kultúrába a világbajnokság helyszínén, Katarban. Kellemetlenül érintette őket az alkoholtilalom. Mert olyan ez, mint lakodalomban ásványvíz mellett mulatni. Aztán meg kiderült, hogy a korlátozó szabályok mellett hatalmas árat kérnek a sörért, márpedig a nagy hőség elviselhetetlen az üdítő sör nélkül. Tetézte a bajt, hogy a kesernyés nedűből állítólag még az alkohol egy részét is kilopták.
Úgy tűnik, a németeket érintette legérzékenyebben az a szabály, miszerint mellőzni kell a csapatoknak mindenféle politizálást és ideologizálást, mondván, a foci nem erről szól. Pedig mintha hozzájuk nőttek volna az európai kultúrára vetült LMBTQ-mozgalmat jelképező szivárványos karszalagok. Az iszlám világ viszont nem egykönnyen hódol be ily haladó ideológiáknak, így a FIFA sárga lapot ígért startban azoknak, akik vétenek a szabály ellen. És láss csodát: senki sem választotta a sárga lapot. Igaz, kézzel befogott szájjal sorakozott föl a csapat, meg valamiért pert ígértek a labdarúgó-szövetség ellen. Alighanem mindez ki is billentette őket lelki egyensúlyukból: kiestek a belgákkal együtt a csoportküzdelmek végén. (Eközben egy hosszú távú katari–német gázszerződés is született „légy következetes!” jelszóval.)
Persze a szerbek sem akartak kimaradni teljesen mindenből, ők egy sajátosra pingált zászlóval fejezték ki, ha nem is a pályán, hogy Koszovó Szerbia része.
Hogy mi történt még a napokban Katarban? Fociztak sokan, sokféleképpen.
