2024. április 19., péntek

A csantavéri bicska

Varjú Adorján tradicionális módszerekkel készíti zsebkéseit

Van egy szállóige, amely a csantavéri bicskáról szól. Valamiféle titok övezi, valószínűleg abból a közkedvelt lakodalmas nótából származik, amit alighanem minden Vajdaságban élő ember ismer. Ha a csantavéri bicskáról beszélünk, gondolhatunk Bellányi Feri bácsira, az utolsó bicskakészítőre, akiről egy film is készült A 100 éves ember rutinja címmel. Eszünkbe juthat még az l. Csantavéri bicska és kézműves fesztivál is, amely hagyományteremtő célzattal került megrendezésre az idén. Mindennek tükrében kijelenthető, hogy a településről alkotott képet nagyban befolyásolja, és a helyi identitáshoz is kötődik a bicska. Jelenleg egyetlen bicskakészítő él a faluban, aki végtelen nagy örömmel és lelkesedéssel készíti szebbnél szebb alkotásait.

Varjú Adorján három éve álmodta meg első kését, amit próbaként el is készített. Ennek sikerességéből fakadóan hamar a hobbijává vált ez a mesterség. Másfél évvel ezelőtt azonban új kihívások elé állította magát, és elhatározta, hogy elkészíti élete első bicskáját, melynek megalkotására a régi, hagyományos módszert választotta. Kézi megmunkálással dolgozik, és erre is esküszik. Számára fontos a hagyományőrzés, hiszen bevallása szerint a saját kézzel elkészített munkának nincsen párja. A Varjú Adorján által kivitelezett zsebkések, meglátásom szerint, minden esetben különleges és egyedi élményt nyújtanak a nézőközönség számára. Munkája során fáradhatatlanul a precízségre, tökéletességre, valamint a hatékonyságra törekszik. Kezéből csak olyan végtermék kerülhet ki, mely örök életre elkíséri majd annak használóját.

Varjú Adorján, a bicskakészítő (Dér Dianna felvétele)

Varjú Adorján, a bicskakészítő (Dér Dianna felvétele)

Miért pont a bicskakészítés mellett kötelezte el magát?

–Másfél évvel ezelőtt az első bicskám elkészítésének ötlete nagyon hirtelen „pattant” ki a fejemből. Kézbe vettem egy papírt, majd lerajzoltam az elképzeléseimet. Ezt követően megkérdeztem az ismerőseim és a nagymesterek véleményét is, akik le voltak nyűgözve és biztattak, hogy kezdjem el ezt a mesterséget. Egy bicska előállítása viszonylag hosszú folyamat, legfőképp az én esetemben, hiszen a családom és a munkahelyem miatt csak szabadidőmben tudok foglalkozni vele.

Mi történt az első bicska elkészítése után?

–Meg voltam magammal elégedve. Elég hamar a kedvenc időtöltésemmé vált a bicskakészítés. Az embereknek is megtetszett az elkészített munkám. Sokan szeretnének tőlem rendelni, de sajnos nincs kapacitásom ezt teljesíteni.

Hogyan sajátította el a bicska készítésének folyamatát, és egyáltalán hogyan készül el egy bicska?

–Autodidakta módon tanultam meg. Sok könyvet olvastam, videókat néztem, és persze néhány szakértő véleményét is kikértem. Ezt nem lehet csak úgy megtanulni. A tapasztalatszerzés és a kísérletezés az adott eszköz megvalósítására elengedhetetlen tényező. Folyamatosan nyitottnak kell lenni a fejlődésre is. A bicskákat kézi megmunkálással készítem el. A modern technikát kizárom, és nagyon kevés gépet használok.

Rugódíszes markolat (Dér Dianna felvétele)

Rugódíszes markolat (Dér Dianna felvétele)

Akkor kezdjük az elejétől: milyen anyagok szükségesek egy bicska elkészítéséhez, és milyen szempontokat kell figyelembe venni ahhoz, hogy megfelelő legyen a végtermék?

–Drága alkatrészeket nem tudok vásárolni, mert nincs hozzá anyagi keretem. Én „bányászós” típus vagyok. Örülök, ha találok olyan kincseket, melyeket fel tudok használni. A pengéhez kemény acélforma kell, ami lehet egy régi kocsiféder is. Például az első bicskámat egy Zastava rugójából készítettem el, ami jó minőségű acélnak mondható. Kovácsolással próbálom elérni az összes „porcikáját” a bicskának. A penge keménységének a kialakításához, vagy eléréséhez hőkezelés szükséges, hogy az kellőképpen hajlítható, és könnyen élesíthető legyen. Arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy megakadályozzuk az idő előtti elkopást, és hogy minél hosszabb ideig tartsa az élét. A penge kikovácsolását a hűtés, majd a finommunka követi. Ezután újból vissza kell engedni egy bizonyos hőfokra a „sütőbe” (én így hívom). Ha ezt a folyamatot elkerüljük, akkor nagy a valószínűsége, hogy a penge akár el is pattanhat, vagy el is puhulhat. A markolathoz rézelemeket, illetve fa alapanyagot, vagy agancsot használok. A nyél végeit borító fém részeket, az úgynevezett baknikat vékony, vas, réz vagy alpakka lemezből kézi domborítással képzem kalapáccsal.A díszítést pedig reszelővel, de az még tanuló fázisban van. A régi, tradicionális markolatokba még vésték a díszítőelemeket. A fémbe és a penge anyagba is kézzel véstek. Mostanában már gravíroznak, viszont annak az eljárásnak nincs meg az a hatása, mint egy kézi vésésnek. A markolat színének a megadásához (ha fáról van szó) semmilyen kémiai vegyületet nem alkalmazok, csakis természetes anyagokkal dolgozom. Néha hennát, valamikor vöröshagyma héját, vagy diólevelet veszek igénybe. Amikor ezzel elkészülök, lenolajat használok a szín stabilizálásához. Az agancsmarkolat esetében nincs színezés. Ott már elegendő úgyszintén egy kis lenolajjal való átkenés. Ezután pedig a markolatot simára csiszolom és polírozom.

A legutóbbi bicska alapos kidolgozással készült és hosszú időt vett igénybe (Dér Dianna felvétele)

A legutóbbi bicska alapos kidolgozással készült és hosszú időt vett igénybe (Dér Dianna felvétele)

Hol és milyen eszközökkel dolgozik?

–A családi házunkban van egy kis műhelyem, ahol készítem a bicskákat. A kovácsolást az udvarban végzem. Üllőm nincs hozzá, egy vastömbön ütöm a vasat, egy házi készítésű kohóval, ami samott tégla, fújtatónak pedig egy porszívót használok. Ezekkel a módszerekkel is el lehet érni ugyanazt az összhatást, mintha gépekkel dolgoznék, csak nyilván lassabb folyamatról van szó.

Milyen bicskákat készít?

–Azok a bicskák, amiket én készítek, egyik tradicionális magyar bicskafajtához, vagy formához sem hasonlíthatók. Úgy fogalmaznék, hogyha egy kép formájában nézegetnénk az összes magyar bicskaformát, majd kivagdosnánk mindegyikből egy részt, akkor mutatkozna meg az én egyedi és saját stílusom.

Hogyan írná le, hogy milyen egy igazán jó bicska?

–Fontos, hogy a bicskának jó fogása legyen, hogy a kézben jól álljon, és minél könnyebben lehessen használni, emellett persze elengedhetetlen a jó minőségű acél és penge is. Én mindig is a tökéletességre törekedtem. Képes vagyok több hetet is rászánni arra, hogy a bicska a végén kifogástalan legyen. Amikor befejezek egy bicskát, mindig kézbe fogom, nézegetem, átvizsgálom, és még egy-két napot rádolgozok. Mindig lehet rajta valamit finomítani. Szeretnék egyszer eljutni egy olyan szintre, ahol a nagymesterek vannak.

Hogyan kell „karbantartani” egy bicskát?

–Az a legjobb, ha a bicskát legalább heti kétszer, háromszor rendszeresen használjuk. A zsiradékkal való érintkezés kulcs a védekezéshez a fa, agancs vagy a szaru száradása ellen. Egy bicska életéért én legalább 20 évet merek garantálni. Ez alatt az idő alatt nyilván elkopik a penge, hiszen az élesítése folyamán valamennyire csökken annak a szélessége és vastagsága, ezért azt általában ki szokták cserélni. Megeshet az is, hogy a markolatba piszok kerül, a rugó elpattanhat, vagy húzni kell a szegecsen, de ezeket könnyen meg lehet oldani. A markolat akár száz évet is kibírhat, ha folyamatosan használják, és vigyáznak rá. Fontos azonban leszögezni, hogy egy bicska nem fahasogatásra, szögvágásra, vagy feszegetésre való. Ne alkalmazzuk nagy erőkifejtésre, hiszen a bicska egy olyan „ékszer”, amit a saját feladatára szánt dolgokra kell használnunk.

A díszítő elemek is kovácsolással készülnek (Dér Dianna felvétele)

A díszítő elemek is kovácsolással készülnek (Dér Dianna felvétele)

Miért szeret bicskákat készíteni?

–Annak ellenére, hogy a bicskakészítés csak egy hobbi számomra, és nemigen rendelkezem sok szabadidővel, mégis teljesen bele tudom élni magamat. Bár egyáltalán nem csendes munkáról van szó, én mégsem hallom a zajokat. Olyankor maximálisan ki tudom zárni a külvilágot. A bicskákat csakis magam miatt készítem, senkinek sem akarok bizonyítani. Az eddigi tapasztalatok alapján azt vettem észre, hogy az embereknek tetszik, amit csinálok. Sok dicséretet, biztatást és rengeteg tanácsot kapok olyan mesterektől, szakértőktől, vagy gyűjtőktől, akik már régóta ismerik a kés vagy a bicska történetét. Ehhez igazán nagy kreativitásra, türelemre, kitartásra, és nyilván anyagismeretre is szükség van. A bicska egy életre való. Egy örökség is lehet. Családapa adja fiának, vagy lányának, aki tovább viszi.

Vannak jövőbeni tervei a bicskakészítés terén?

–A jövőben is folytatni fogom a bicskakészítést. Fejleszteni akarom a szerszámaimat, és persze magamat is. Szeretném, hogyha az emberek Csantavéren több hangsúlyt fektetnének a kézművességre. Hogy megőrizzék és vigyék tovább a régi, hagyományos mesterségeket. A korszerű eszközök mára már szinte teljesen átvették a hatalmat, de szerintem abban az ember nem talál akkora örömöt, mintha saját maga készítene el valamit. Sok mindent elő lehetne állítani otthon, csak egy kis időt vesz igénybe. Viszont ha elkészül a végtermék, az nagyon jó érzéssel tölt el, legfőképp akkor, ha meg is vagy elégedve a munkáddal.

Nyitókép: Egy bicska összeillesztés előtti fázisban (Dér Dianna felvétele)