2024. április 20., szombat

Anglia legyőzte Szenegált és készülhet a franciák ellen

Franciaország várt ellenfélre Anglia és Szenegál nyolcaddöntős mérkőzésén. Az afrikai csapat húsz év után jutott el ilyen magasságba a világbajnokságon, és sztárcsatára, a sérülés miatt a tornától távol maradó Sadio Mané hiányában sokan már a legjobb tizenhat elérését is nagy tettként értékelték. Az eddig rendkívül gólerősnek mutatkozó, a végső győzelemre is jó eséllyel pályázó angolok ellen azonban véget ért számukra a torna.

Mindkét csapat óvatosan kezdte a találkozót, az első veszélyes helyzetet pedig Szenegál alakította ki Dia lövésénél, amibe Pickford még bele tudta tenni a bal kezét.

A 38. percben aztán szinte előzmények nélkül, egy gyors támadásból, egy bal oldalról érkező beadást értékesítve Jordan Henderson megszerezte a vezetést Angliának, ez pedig lendületbe is hozta a csapatot, hiszen még a félidő lefújása előtt egy kontratámadásból Harry Kane is betalált.

Beta/AP/Manu Fernandez

Fotó: Beta/AP/Manu Fernandez

Bár a szenegáliak hármat is cseréltek a félidőben, a visszazárkózás reménye még távolabb került tőlük, amikor az angoloknak ismét sikerült kijátszaniuk a védelmüket, ezúttal Bukayo Saka értékesítette Phil Foden beadását.

Az eredmény a továbbiakban már nem változott, az angolok 3:0-ra legyőzték Szenegált, és hangolódhatnak a franciák elleni szombati negyeddöntőre.

Nyitókép: Beta/AP/Manu Fernandez