2024. április 19., péntek

Hetvenöt éves a Futaki Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon

A jeles oktatási intézmény péntek ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját, a vendégek között volt Milan Đurić polgármester és Branko Ružić oktatásügyi miniszter is.

A jubileum alkalmából az iskola illetékesei a polgármesternek oklevelet adtak át, elismerve ezzel az önkormányzat hathatós és feltétel nélküli támogatását, az iskola sikeres munkájához való hozzájárulását. Milan Đurić szerint a háromnegyed évszázados, sikeres fennállás, a diákok szakszerű felkészítése a szakmai kihívásokra mindenkit büszkeséggel tölt el.

– A fiatalok oktatásába történő beruházás elsőbbséget élvez, ez ugyanis az egyedüli módja annak, hogy biztosak legyünk abban, hogy országunk előre fog haladni, és a megfelelő irányban. Az oktatási igazgatóságon keresztül a városi költségvetésben jelentős anyagi forrásokat biztosítunk arra a célra, hogy a diákok számára megfelelő körülményeket tudjunk biztosítani az iskolában való tartózkodásra. Emellett a városi önkormányzat minden évben, teljesen ingyen földterületeket biztosít ahhoz, hogy a diákok gyakorlati oktatásban is részesülhessenek. Az idén 47 hektárt biztosítottunk erre a célra. A tanulóknak és tanáraiknak a munka sikeres folytatását kívánom. Legyenek büszkék az elért eredményekre, tartsanak lépést a korszerű folyamatokkal és erősítsék kapacitásaikat – fogalmazott a polgármester.

Branko Ružićnak átadták az oktatás és nevelés fejlesztéséért járó plakettet. A miniszter mindenekelőtt örömének adott hangot, hogy részt vehet az ünnepi eseményen.

– Az intézmény megalapításától kezdve a mai napig mindig a tanulók igényeit és érdeklődését igyekezett kielégíteni, erre büszke lehet. Ez az iskola példaként szolgálhat a többi intézmény számára, sikeresen összekapcsolódik itt a gyakorlati és az elméleti tudás, ez az iskolai munkában részt vevők érdeme. A folyamatban fontos szerepet töltenek be a professzorok, a gyakorlati oktatás tanárai, az iskola vezetősége és annak minden dolgozója – emlékeztetett a miniszter, majd sok sikert kívánt a további munkához. Szerinte a mezőgazdasági iskolák nagy jelentőséggel bírnak oktatási rendszerünkben, ugyanis hozzájárulnak az ország rurális és mezőgazdasági fejlődéséhez, amely talán a legjelentősebb gazdasági ágazat.

Az előkelő vendégek az ünnepséget követően megtekintették a Történelem kis vására elnevezésű kiállítást, amely képeken keresztül mutatta be a mezőgazdasági iskola múltját. Ezt követően átadták rendeltetésének a sertések tenyésztésére szolgáló épületet.

Nyitókép: A Futaki Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon épülete 1777-ben épült, Hadik András gróf kastélya volt (Fotó: Dávid Csilla felvétele)