2023. február 4., szombat

A pokol krónikája

Edward Berger: Nyugaton a helyzet változatlan

Erich Maria Remarque 1929-ben megjelent Nyugaton a helyzet változatlan című háborúellenes regénye méltán vált irodalmi klasszikussá. A szerző saját élményei alapján újszerű és provokatív módon írta meg az I. világháború és általában a harcterek borzalmait. Remarque 1917-ben mindösszesen tizennyolc évesen, szinte az iskolapadból került ki a lövészárkok poklába, ahol a bal lábán, a jobb kezén és a nyakán sebesült meg. Katonai kórházba került és ott is maradt a háború végéig. Az író kortársaival egyetemben így jóformán semmi mást nem látott a világból, mint az iskolát és a frontot. E nemzedék kálváriájáról szól a regény, amelynek címe is sokat mondó. A „Nyugaton a helyzet változatlan” ugyanis az akkori háborús propaganda egyik jellegzetes frázisa volt, amelyet a megmerevedett nyugati frontra alkalmaztak, elhallgatva ezzel a kilátástalan harcokat és a nagy emberveszteségeket. Nem véletlen, hogy Hitler 1933-as hatalomra jutása után a háborúra készülődő nácik megannyi könyv mellett Remarque regényét is nemzet- és becsületellenesnek nyilvánítottak és nyilvánosan elégettek. A regény igen hamar, már 1930-ban megkapta első filmfeldolgozását Lewis Milestone amerikai filmrendező jóvoltából. Milestone ezért az alkotásáért el is nyerte második Oscar-díját. Másodszor 1979-ben Delbert Mann vitte filmvászonra a Nyugaton a helyzet változatlant, amely ha Oscart nem is, de egy Golden Globe-ot és több Emmy-díjat is besöpört. Nemrégiben pedig a Netflix jóvoltából Remarque remekműve megkapta immár harmadik, egyben első német filmfeldolgozását is.

A történet szerint 1917 tavaszán a középiskolás Paul Bäumer (Felix Kammerer) néhány iskolatársával együtt tanáruk hazafias buzdításának hatására önként bevonulnak a hadseregbe. A fiúk gyakorlatilag az iskolapadból egyenesen a nyugati front lövészárkaiba kerülnek. Paul itt ismeri meg a háború igazi poklát, miközben társai sorra hullanak el mellőle. Ezzel együtt a fiatalember egykor a hazafiságtól fűtött lelkét egyre jobban felőrlik az átélt borzalmak. 1918 novemberében olyan hírek kezdenek terjedni a katonák között, hogy hamarosan véget ér a háború, ám miközben a Német Birodalom és Franciaország vezetése a fegyverszünet feltételeiről tárgyal, addig Bäumer egysége az utolsó nagy rohamra készül az ellenséges vonalak ellen.

E harmadik feldolgozás talán legfőbb jellemzője, hogy az alkotók igen szabadon bántak az alapanyaggal és számos ponton eltértek vagy kibővítették Remarque történetét. Legszembeötlőbb különbség a regény és a film között, hogy az utóbbiban egy fontos mellékszálon a compiègne-i fegyverszüneti egyezményhez vezető tárgyalások is megelevenednek. Itt kap fontos szerepet a kitűnő német színész Daniel Brühl, Matthias Erzberger, a fegyverszünet német aláírójának megformálójaként. E szál nem véletlenül került be a filmbe, ugyanis azt hivatott megmutatni a nézőnek, hogy minden egyes szócsépléssel elvesztegetett perc katonák százainak életébe kerül. Ennek köszönhetően válik a film végkifejlete igazán idegtépővé és drámaivá. Továbbá az alkotók ezekkel a képsorokkal mutatnak éles kontrasztot a kandalló mellett vajaskiflit majszoló katonatisztek és a hideg sárban kúszó, éhező és kimerült közkatonák között. Ezzel pedig a film a háború befejezésének bemutatása mellett a háborút követő forradalmat is előrevetíti. Persze a filmben előkerülnek a könyv olyan emlékezetes jelenetei, mint amilyen Paul harca a francia katonával a gránáttölcsérben, vagy a helytelenül használt gázálarc miatt meghalt újoncok tragédiája. A regény olvasói mégis Paul hazalátogatását hiányolhatják talán a leginkább, annál is inkább, mert így e film nem mutatja be, hogy hogyan is éltek a front mögött a civilek, és mit gondoltak ők a háborúról. Emellett, azzal, hogy megismertük volna Paul családját, láthattuk volna az otthonát, és a főszereplő karaktere nagyobb mélységet kaphatott volna.

Ettől függetlenül Edward Berger alkotása legalább olyan elemi erővel mutatja be az I. világháború borzalmait, mint Remarque mesterműve. Mindezt pedig elsősorban a vizualitás eszköztárának felvonultatásával teszi. Ki kell emelni James Friend operatőri munkáját, aki elképesztően látványosan mutatja meg a nézőknek, milyen földi pokol is volt a nyugati front. Friend ebben a filmben olyan látványvilágot teremt, mint Roger Deakins az 1917 című filmben, azzal a lényeges különbséggel, hogy míg Deakins nemegyszer festői szépséggel ábrázolja a világháború csatatereit, addig Friend képsorai sártól és vértől mocskos földi poklot tárnak elénk. Külön dicséretet érdemel, hogy egy I. világháborús alkotásban olyan jeleneteket láthatunk, amelyek azt hivatottak érzékelni, milyen sokkot okozott a sorkatonák között az akkori időben újnak számító fegyverek megjelenése, mint a harckocsi vagy a lángszóró. Éppen ezért nagy kár, hogy e film csak a világhálón vált elérhetővé, és nem került mozis forgalmazásra, mert ezen alkotás nagy vászonért kiált.

Összefoglalva: Remarque regényének új feldolgozásával egy újabb kiváló háborúellenes alkotás született, amely a lövészárkok poklát mutatja be a sorkatonák szemszögéből. Igaz, hogy a film számos ponton eltér az alapanyagtól, sok jelenetet kihagytak vagy átértelmeztek, továbbá számos mellékszállal bővítették ki a történetet, és ez nyilván zavaró lehet a regény olvasóinak, de a filmet végignézve, érzékelhetővé válik az alkotók szándéka az említett változtatásokkal. Kizárólag a harctérre koncentrálva szerették volna a filmet a pokol krónikájává tenni, hogy a nézők láthassák, mit művel a háború az emberrel. Erre pedig most, hogy Európában ismét fegyverek ropognak és városok dőlnek romba, legalább akkora szükség van, mint abban az időben, amikor Remarque papírra vetette háborús élményeit.