2023. február 4., szombat
A jövő záloga

Nyílt napokat tartanak a Bolyaiban

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban és Kollégiumban csütörtökön és pénteken nyílt napot tartanak, ahová tartományunk minden tájáról érkeznek nyolcadikos diákok és szüleik, hogy betekintést nyerjenek a matematikai, illetve a számítástechnikai-informatikai tehetséggondozó szak oktatásába.

Csikós Pajor Gizella, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium igazgatónője elmondta, azért lényegesek ezek a rendezvények, hogy az általános iskola nyolcadikos diákjai megismerkedjenek az iskolának és az iskola által nyújtott szakoknak az előnyeivel. 

– Bemutatjuk nekik a négyéves tantervet, hogy lássák, milyen tantárgyakat tanulnának ezeken a szakokon, és azzal, hogy ellátogatnak erre az összejövetelre, megismerkedhetnek az intézménnyel, valamint betekintést nyerhetnek a kollégiumi életbe is. 

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

A csütörtökön jelen lévő diákokat és szüleiket maga az igazgatónő üdvözölte, aki az összejövetel elején elmondta, hogy a matematika szakon a soron következő generáció lesz a huszadik, ugyanis 2003-ban az iskolában csak a matematikai szakot indították el. 2008-ban a képzőművészeti irányzattal bővültek, így ők a tizenötödik évfordulójukat ünneplik. Emellett volt egy kitérésük is a sporttagozat irányába, de valójában a következő mérföldkő az iskola életében a 2018-as év, amikor a számítástechnikai és informatikai tehetséggondozó szakot is megnyithatták magyar nyelven. 

Az igazgatónő a matematikai és a számítástechnikai tanterv közötti hasonlóságokat és eltéréseket is elmagyarázta a jelenlévőknek, majd külön felhívta a nyolcadikos tanulók és szüleik figyelmét a Bolyai Filmműhely tevékenységére. 

Szalma Emese, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium fizikatanárnője napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy mivel azt tapasztalták, hogy az általános iskolák nyolcadikos tanulói közül sokan bizonytalanok abban, hogy melyik középiskolában folytassák tanulmányaikat, fontos, hogy tájékoztassák őket, és hogy a szülőknek is adjanak egy útmutatást, hogy melyik iskolába írassák a gyermekeiket. Kérdésünkre elmondta, hogy egyértelműen jók a visszajelzések, és sokan érdeklődnek a szóban forgó szakok iránt.

Legközelebb december 6-án tartanak ismét nyílt napot, akkor a képzőművészeti szak iránt érdeklődőket várják 9 órára.

Nyitókép: Gergely Árpád