2024. április 19., péntek
NBA

Texasban egy nevet ismernek

Dallasban játszották a tegnap hajnali NBA-játéknap derbijét, ahol a házigazda a bajnoki címvédő Golden State-et látta vendégül. A jól kezdő Mavericks az első negyed során már 17 pontra is ellépett (31:14), de számítani lehetett rá, hogy Steph Curry (32) és társai nem adják ilyen könnyen a bőrüket, főleg, mert a vendéglátókhoz hasonlóan ők is csupán 50 százalék körüli győzelmi mutatót tudnak felmutatni az alapszakasz negyedénél járva. A bő 20 ezres közönség számára hamar kiderült, hogy kedvencüktől, Luka Dončićtól újra olyan teljesítményt kapnak, amiért imádják: sorra küldte helyükre a közelebbi-távolabbi dobásokat, és a szívósan kapaszkodó Warriors ellen neki köszönhetően ment a Dallas előnnyel a hajrának. Az idegtépő végjátékban aztán sorsdöntőnek bizonyuló kétpontost szerzett, Klay Thompson hosszabbításért elengedett hárompontosa lejött a gyűrűről (116:113). A dallasiak szlovén kedvence 42 ponttal, illetve 12-12 lepattanóval és assziszttal jegyzett tripla duplát, és védekezésben is beírt 4 labdaszerzést és egy blokkot.

Korszakos zsenik párharca: Curry védekezik Dončićon (Fotó: Beta/AP)

Korszakos zsenik párharca: Curry védekezik Dončićon (Fotó: Beta/AP)

A Clippers 36:17-es zárónegyeddel fordított Portlandben úgy, hogy a harmadik periódus hajrájában 18 ponttal vezetett (91:73) az Afnernee Simmons (37) és Jerami Grant (32) vezette TrailBlazers. A Los Angeles-iek legjobbja a tavalyi csapatát megszóró Norman Powell lett, aki 24 perc alatt rámolt be 32 pontot az őt nyáron elengedő csapat gyűrűjébe. A szezon eddigi legnagyobb sikerét aratta az ingadozó teljesítményű New York Detroitban, ahol a győztesnél Julius Randle 36-ig számlált.

NBA, alapszakasz: Detroit–New York 110:140, Dallas–Golden State 116:113, Portland–LA Clippers 112:118. Eurokupa, 6. forduló, A csoport: Joventut–Bourg 80:85, Brescia–Venezia 60:80. Az élcsoport: Bourg 11, Joventut és Venezia 10 pont stb. B csoport: Promitheas–Türk Telekom 83:98, Hapoel (T.-A.)–Budućnost 64:70. Az élcsoport: Türk Telekom 11, Budućnost és Promitheas 10, Gran Canaria (–1) 9 pont stb.

Nyitókép: Korszakos zsenik párharca: Curry védekezik Dončićon (Fotó: Beta/AP)