2023. február 4., szombat

Sürgős megoldást az iskolai erőszakra

Szerbia-szerte sztrájkoltak a pedagógusok, biztonságot és védelmet követelnek

Csütörtökön délben Szerbia-szerte mintegy 50 helyszínen tüntettek tömegesen az oktatásügyi dolgozók az iskolai erőszak megfékezése, a pedagógusok jobb védelme érdekében. Az ország 820 általános és középiskolájában szünetelt a tanítás. Azokban az iskolákban, amelyekben a Szerbiai Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezetének tagjai dolgoznak, teljesen felfüggesztették a tanítást. A többi oktatási szakszervezetekhez tartozó tanárok a támogatás és figyelmeztetés jeléül csak az első órát nem tartottak meg. A tiltakozó megmozdulásokon a pedagógusok megismételték fő követelésüket: az illetékesek sürgősen találjanak megoldást az iskolai erőszak problémájára. Arra kérik a hatóságokat, hogy biztosítsanak nagyobb biztonságot az oktatásügyi dolgozóinak, illetve védelmet a diákok és szüleik támadásaival szemben. Követelik, hogy legkésőbb december közepéig kezdjék meg a tárgyalásokat a pedagógusok hivatalos személyi státuszáról, amit már két évtizede szorgalmaznak, és ami magába foglalná a tanárok védelmét, de a büntetőjogi felelősségüket is abban az esetben, ha ők az erőszak elkövetői. Azt várják az Oktatási Minisztériumtól, hogy mindenekelőtt ismerje el, hogy az iskolai erőszak nagy problémát jelent.

Újvidéken csütörtökön délben mintegy száz pedagógus gyűlt össze a Tartományi Képviselőház előtt. Martin Mihailović a Szerbiai Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezete tisztségviselője a médiának kiemelte, hogy legfőbb ideje megállítani az erőszak minden formáját az oktatási intézményekben.

Paraczky László

A szenttamási tanárok is csatlakoztak a tiltakozó megmozduláshoz (Fotó: Paraczky László)

– Biztonságos hely kell minden gyereknek és nekünk is, hogy normálisan végezhessük a munkánkat. Konkrét javaslataink a pedagógusok hivatalos státuszának megszerzésére irányulnak, és reméljük, hogy ezt a jövőbeni tárgyalásokon sikerül is megszereznünk. Továbbá kérjük, hogy rövidítsék le a tanulók nevelési és fegyelmi büntetési eljárásait, mert minden ilyen eljárás hosszadalmas és fáradságos volt, és gyakran utószó nélkül végződött – mondta Mihailović, hozzátette, a tanórák felfüggesztése folytatódik, ha a tárgyalások nem vezetnek konkrét eredményre.

– A minisztérium és a szerb kormány reakciójából ítélve úgy tűnik, hogy ők is tisztában vannak a helyzettel. Létrehoztak egy munkacsoportot, amely az erőszak megelőzésével foglalkozik, ezért gondolom és remélem, hogy lesz előrelépés – emelte ki Mihailović.

Valentina Ilić, a Szerbiai Oktatási Szakszervezet elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a diákoktól elszenvedett erőszakon túl a pedagógusok gyakran válnak a szülők erőszakának áldozataivá. Az iskolaigazgatók pedig legtöbbször leplezik a már meglévő erőszakot, hogy megőrizzék az iskolák jó hírét.

Branko Ružić oktatási miniszter szerint nem nőtt drámaian a kortársakkal szembeni erőszak, és nem járható út a munkavégzés teljes felfüggesztése. Ružić a Happy televíziónak elmondta, a statisztikák szerint 2019-ben 810-et, 2020-ban az online órák miatt körülbelül 400-at, tavaly körülbelül 700-at, idén pedig körülbelül 286 erőszakos esetet jegyeztek fel.

– Nem szeretnék statisztikai adatokkal foglalkozni, de ha megnézzük a statisztikát, megállapíthatjuk, hogy nem nőtt a kortárs bántalmazásoknak a száma. Szerbiában körülbelül 1800 általános és középiskola van, 750.000 diákkal. Az erőszak egy nagyon összetett társadalmi probléma, ami mindig is jelen volt az oktatási intézményekben, és azt gondolom, mindig is jelen lesz. Az az elképzelésünk, hogy megerősítsük a rendszert, hogy a normatív kereteken keresztül az összes rendelkezésünkre álló eszközt maximálisan kihasználjuk az erőszak visszaszorítása érdekében. A kortárs erőszak problémájának megoldásában nem a büntetésre, hanem a megelőzésre kell nagyobb hangsúlyt helyezni – emelte ki a miniszter, aki szerint a problémát nem sztrájkkal kell megoldani, hanem minden érintett szereplő összefogásával.

– Az Oktatási Minisztérium már megtette a szükséges intézkedéseket, megkezdte munkáját az összes érintett intézmény képviselőiből és szakértőkből álló munkacsoport, akik a hónap végén megteszik első javaslataikat – hangsúlyozta Ružić.

Nyitókép: Paraczky László