2023. január 28., szombat

Érdekességek a népszámlálásokról

Az összeírásnak több évezredes hagyománya van – Badis Róbert zentai előadásáról

A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Zentai Alkotóházban Badis Róbert, az Identitás Kisebbségkutató Műhely vezetője a népszámlálásról tartott előadást. A jelenlévők az előadás során hallhattak annak módszertanáról, jelentőségéről és eredményeinek felhasználásáról, a polgárokban felmerülő aggályokról, a bizalmatlanságról is.

Előadása elején Badis Róbert rámutatott, hogy a népszámlálás megnevezése egy kicsit félrevezető, és ez több konfliktust is kiváltott, ugyanis az emberek egy része nem értette, miért kérdeznek az ingatlanunkkal kapcsolatban, miért fontos az államnak, hogy mivel közlekedünk, viszont tudni kell, hogy nemcsak a népesség összeírásáról van szó ilyen esetekben, hanem lakás-, illetve háztartás-összeírásról is, aminek több évezredes hagyománya van a világon. Így az első feljegyzett népszámlálás több mint 4000 éves, a kínai birodalomban végezték el, és elsősorban azt írták össze, hogy ki mit és mennyit termelt, a birodalom területén élők miképpen művelték a földjeiket. A Bibliában Mózes negyedik könyve úgyszintén említést tesz róla, a Római Birodalomban pedig időszámításunk előtt 440 körül volt az első dokumentált összeírás, amit cenzusnak neveztek – magyarázta az előadó, aki elmondta, hogy közvetlenül Jézus születése előtt is megszervezték, mégpedig úgy, hogy mindenkinek meg kellett jelennie abban a központban, ahova tartozott. Így Józsefnek és Máriának Betlehembe kellett mennie, és ezen az úton született meg Jézus.

Az első modern népszámlálás a velencei városállamhoz köthető, kifejezetten statisztikai célzattal pedig 1665-ben Kanadában, Québec államban rendezték meg először.

Badis Róbert előadásában hangsúlyozta, hogy a kapott adatokhoz kisebbségi jogok is kötődnek, amelyek az ország minden kisebbsége szempontjából kifejezetten lényegesek. Ilyen többek között a részarányú foglalkoztatás a közszférában, bejutási cenzus a parlamentbe, az oktatás, a nyelvhasználat, emellett azért is lényeges, hogy milyen létszámú egy közösség, mert nagyságának függvényében kap támogatást, vagyis anyagi eszközöket a költségvetésből.

Kitért arra is, hogy milyen jellegű kérdéseket tesznek fel, és olyan érdekességekről is szót ejtett, hogy különböző országokban milyen válaszokkal rondítottak bele a hovatartozással kapcsolatos kérdéskörbe. Horvátországban volt, aki eszkimónak, hottentottának, struccnak vagy pingvinnek, Bosznia-Hercegovinában aboridzsinnek (ausztrál bennszülöttnek), klingonnak vagy anglo-afro-karibinek, Szlovákiában pedig az alkohol tanújának vallotta magát. Ez utóbbi Pozsony környékén indult el egyfajta mozgalomként, és az volt a cél, hogy bekerüljenek a statisztikába. Ez sikerült is nekik, mivel mintegy 14 ezren vallották magukat ennek.

Az előadás során elhangzott, hogy ezek mellett a komolytalan csoportok mellett terjedőben van az is, hogy az emberek nem nyilatkoznak a hovatartozásuk kapcsán, vagy azt egy földrajzi régióhoz kötik. Példaként hozta fel, hogy a Nagy-Jugoszlávia idején a múlt század hatvanas éveitől kezdve egyre többen nevezték magukat jugoszlávnak, az ország széthullása után pedig drasztikusan csökkent a magukat ennek való emberek száma.

Rámutatott, hogy a népszámlálás fontosságát országonként másképp ítélik meg. Így például Oroszországban a lakosság nem köteles nyilatkozni, míg Új-Zélandon a kérdések között szerepel még az is, hogy dohányzott-e ez az elmúlt időszakban, illetve ott kötelesek elszámolni az elmúlt egy évben kapott pénzükkel.

A szakember előadása végén rámutatott, hogy Szerbia lakosságának a száma 1948-tól egészen a nyolcvanas évekig erőteljesen növekedett, azóta pedig folyamatosan csökken. Becslése szerint a vajdasági magyarság létszáma a népszámlálást követően nagy valószínűséggel kicsivel 200 ezer alatt lesz. 

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele