2024. március 28., csütörtök
NBA

A Celtics (újra) bejelentkezett a bajnokságra

Egyre szemmel láthatóbb, hogy az elitliga keleti főcsoportjában a Boston a legerősebbek egyike, sőt akár a bajnoki cím első számú favoritjának is kikiáltható. A legutóbbi idényben már nagydöntőig jutó Celtics legutóbb úgy gázolt át a Charlotte-on, hogy alapemberei közül második pontszerzője, Jaylen Brown és veterán magasembere, Al Horford sérülés miatt pályára sem lépett, további két remek játékosa, Robert Williams és Danilo Gallinari pedig a szezon előtt összeszedett sérülések óta várja a visszatérést. A foghíjasan is uralt mérkőzés első negyedében 45, harmadik negyedében 43 pontot szórtak a bostoniak, akik közül Jayson Tatum 35-öt vállalt. A kiváló dobó egyébként idén 30 pont felett átlagol, és a csapatmérlegnek (17/4) is köszönhetően pillanatnyilag az MVP-cím fő esélyese.

A charlotte-i Théo Maledon és a tavaly év védőjének választott Marcus Smart párharca (Fotó: Beta/AP)

A charlotte-i Théo Maledon és a tavaly év védőjének választott Marcus Smart párharca (Fotó: Beta/AP)

Ha már az MVP-cím kerül szóba: Nikola Jokić (32-12-8) saját klasszisát hozta a Houston ellen mindössze 27 perc játékidő alatt, a jövőépítésre fókuszáló Rockets gyűrűjét a hosszú sérülése után lassacskán formába lendülő Jamal Murray (31) is megszórta. Említést érdemel még a Lakers veresége, LeBron Jamesék az Indiana ellen a zárónegyed elején 17 ponttal vezettek (101:84), a Pacers azonban nagy küzdelemben visszakapaszkodott, és az újonc Andrew Nembhard dudaszóval behulló triplájával győzött.

Először csapott össze a regionális ABA-liga szezonjában a Crvena zvezda és a Partizan, a piros-fehérek főleg a 20:9-re lehozott utolsó periódusnak köszönhetően fölényes eredménnyel győzték le az eddig a meccsig veretlen örök riválist.

NBA, alapszakasz: Philadelphia–Atlanta 104:101, Washington–Minnesota 142:127, Boston–Charlotte 140:105, Brooklyn–Orlando 109:102, Toronto–Cleveland 100:88, New Orleans–Oklahoma 105:101, Denver–Houston 129:113, Utah–Chicago 107:114, Sacramento–Phoenix 117:122, LA Lakers–Indiana 115:116. ABA-liga, 8. forduló: Split–Studentski Centar 82:85, Crvena zvezda–Partizan 90:74. Az élcsoport: Partizan és FMP 15, Crvena zvezda (–1) és Budućnost 13 pont stb.

Nyitókép: A charlotte-i Théo Maledon és a tavaly év védőjének választott Marcus Smart párharca (Fotó: Beta/AP)