2023. február 5., vasárnap
ZENTAI GIMNÁZIUM

Kémia- és biológiaversenyre való felhívás

A Zentai Gimnázium a 2022/2023-as tanévben harmadik alkalommal hirdeti meg a Fábri Géza Biológiaversenyt és a Máriás Vilmos Kémiaversenyt.
A közösségünk arculatának, önazonosságának és nemzeti kulturális örökségének megőrzéséhez szükséges feltételek megteremtésében napjainkban egyre nagyobb szerep jut a helyi értékek feltárásának és minél szélesebb körben való megismertetésének, ugyanis a nemzeti önazonosságunk alapját képező kulturális örökségünk mellett talán éppen ezen tényezők lehetnek azok, amelyek hozzájárulhatnak a felnövekvő nemzedék szülőföldhöz való kötődésének erősítéséhez, illetve a természettudományok népszerűsítéséhez.
A Zentai Gimnázium egyike azon intézményeknek, amelyeknek tanári karában az intézmény közel másfél évszázados múltra visszatekintő történetében számos olyan kiváló pedagógus fejtett ki meghatározó tevékenységet, akik nemcsak nagy tekintéllyel rendelkező szakemberekként, hanem valódi példaképekként is részt tudtak venni a felnövekvő generációk oktatásának, nevelésének folyamatában, hozzájárulva ahhoz, hogy intézményünk a Tisza menti régió, sőt az egész Vajdaság egyik legjelentősebb értelmiségi utánpótlásbázisává váljon.

A versenyek menete:
– Mindkét versenyen két főből álló csapatok vehetnek részt.
– Mindkét versenyt a középiskolás diákok számára hirdetjük meg két kategóriában, az 1–2. és a 3–4. osztály képezi a két kategóriát.
– Az első forduló levelező forduló, amelyre ezúttal online felületen kerül sor. Erről a jelentkezés után kapnak bővebb információt a diákok.
– Jelentkezni december 3-ig lehet az alábbi linken: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdxNkzVScoHrBM9CYpytAURbOm-dwv9Y_e9UGj8lsCGbleZAA/viewform
– A területi döntőn a feladatlap kitöltése mellett a résztvevőknek egy 5–8 perces előadást kell tartaniuk az előre megadott témában.
– Az előadás anyagát 3–5 oldalas dolgozatban összefoglalva be kell küldeniük a prezentációval együtt a területi döntőt megelőzően, december 15-ig.
– Az idei verseny témaköre a levegő.
– A területi döntőre készítendő előadás címe a Fábri Géza Biológiaversenyre: A levegő élővilága
– A területi döntőre készítendő előadás címe a Máriás Vilmos Kémiaversenyre: A levegőszennyezés okai és hatása
– A levelező fordulóra december 5-én kerül sor.
– A területi döntőt 2022. december 17-én tartják meg Zentán, a Zentai Gimnáziumban, 9 órai kezdettel.

Nyitókép: MNT