2023. február 9., csütörtök

A béketeremtésre kell összpontosítani

Szijjártó: Mindent meg kell tenni a közvetlen NATO–orosz konfliktus elkerülése érdekében

Mindent meg kell tenni a közvetlen fegyveres konfliktus elkerülése érdekében a NATO és Oroszország között, mivel az esetleges eszkaláció a földrajzilag legközelebb eső területeket érintené legfőbbképpen, ezért leginkább a béketeremtésre kellene fókuszálni, figyelembe véve a tél közeledtét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint tárcavezető a NATO külügyminiszteri tanácsüléséről bejelentkezve méltatta a Varsó által tanúsított higgadtságot az éppen két héttel ezelőtti lengyelországi rakétabecsapódásokat követően, amelyekkel kapcsolatban ismételten aggodalmát fejezte ki.

„A lengyel vezetők lélekjelenlétének és rendkívül felelősségteljes viselkedésének köszönhető az, hogy ma itt Bukarestben nem a harmadik világháború fejleményeit vitatjuk meg” – szögezte le.

Mint rámutatott, ha nem reagáltak volna ilyen higgadtan, akkor a háború könnyen eszkalálódhatott volna, ami olyan súlyos következményekkel járt volna, amelyekkel senki nem akar szembesülni.

Majd ezzel szemben szégyenteljesnek nevezte mindazon újságírók és politikusok viselkedését, akik a rakéták becsapódása után azonnal nemcsak hogy tudni vélték, de világgá is kürtölték, hogy szándékos rakétatámadás történt.

„Ők mind a tűzzel játszottak, mind könnyen okozhatták volna a háború eszkalálódását” – húzta alá.

Szijjártó Péter ezután figyelmeztetett, hogy amíg tart a fegyveres konfliktus, addig fennáll az eszkaláció veszélye, s nemcsak a konkrét fizikai támadások, hanem bizonyos felelőtlen nyilatkozatok és döntések is tragikus következményekkel járhatnak.

Hangsúlyozta: Magyarország szomszédos államként pontosan tisztában van a kockázatokkal, ezért is rendkívüli módon érdekelt a békében.

„Tudjuk, hogy a háború esetleges eszkalációja elsőként nem a több száz vagy több ezer kilométerrel odébb lévő országokat, nem az óceán túloldalát érintené, hanem a földrajzilag legközelebb eső területeket” – fogalmazott.

Ennek kapcsán pedig üdvözölte, hogy a NATO-főtitkár világossá tette, hogy az észak-atlanti szövetség nem részese a konfliktusnak, és reményét fejezte ki, hogy ez így is fog maradni, ugyanis – mint mondta – mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti közvetlen összecsapás elkerülése érdekében.

A miniszter arról számolt be, hogy hazánk a valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, több mint egymillió menekültet fogadott a szomszédos országból, mostanra nagyjából 1300 iskolában és óvodában tanulnak Ukrajnából érkezett gyerekek.

„A tél közeledik, és ez a tél magával hozhat egy tragikus, szörnyű, hatalmas humanitárius katasztrófát, még nagyobbat, mint az eddigiek. Az előttünk álló időszak nehézségei azt hiszem, hogy kiemelik a béke elérésének fontosságát, csak a béke jelent megoldást a háború által okozott nehézségekre és tragédiákra, a béke viszont minden problémára megoldást kínál. Ezért mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb béke legyen Ukrajnában” – közölte a miniszter.

Majd hozzátette: ki kell zárni minden olyan tényezőt, amely a háború eszkalációjához vezethet, nem szabad felszámolni a kommunikációs csatornákat, de legalábbis a stratégiai kommunikáció lehetőségét mindenképp fenn kell tartani Moszkvával.

Nyitókép: Szijjártó Péter (jobbról) kezet fog Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral (Fotó: Facebook – Szijjártó Péter oldala)