2024. március 29., péntek

A mesterséges intelligencia a jövő

Brnabić Szerbiának a digitalizáció és a biotechnológia terén elért eredményeit ismertette Párizsban

A találkozó során bemutattuk Szerbiának a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és a biotechnológia területén végzett tevékenységeit és elért eredményeit – közölte tegnap Ana Brnabić az Instagramon, miután Párizsban tárgyalt Mathias Cormann, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával, illetve találkozott a Globális Partnerség a Mesterséges Intelligenciáért kezdeményezés képviselőivel.

Ana Brnabić hétfőn kezdte meg kétnapos párizsi látogatását, még aznap este Tamara Vučićtyal, az államfő feleségével koktélestet adott, ugyanis Belgrád pályázott, hogy az Expo 2027-es házigazdája legyen. Ezt követően a kormányfő tegnap egyeztetett a belgrádi metró megépítésében részt vevő francia RATP DEV vállalat képviselőivel is. A RATP DEV még ez év júniusában írta alá az egyetértési szándéknyilatkozatot a belgrádi metróért felelős vállalattal, a Beogradski metróval, közölte az RTS (Szerbiai Rádió és Televízió).

– Nem ez a vállalat építi majd a metrót, csupán a szakértelmével segít abban, hogyan kezeljük a metrórendszerünket leghatékonyabb módon – nyilatkozta az újságíróknak Párizsban Brnabić. Hozzátette, megépülése után Belgrád a legkorszerűbb, vezető nélküli metrórendszerrel büszkélkedhet majd.

Brnabić a tárgyalásokat követően rámutatott, hogy a Globális Partnerség a Mesterséges Intelligenciáért kezdeményezés tagságába Szerbiát a tokiói miniszterek találkozóján fogadták be, szerinte ilyen módon a világ technológiai és gazdasági szempontból legfejlettebb államai elismerték mindazt, amit Szerbia tett a mesterséges intelligencia, illetve annak használata terén.

A szerb kormányfő Cormann-nak a közös munkareggelijük során vázolta fel azokat az eredményeket, amelyeket Szerbia a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és a biotechnológia terén ért el, azzal, hogy külön kitért azok alkalmazására a közszférában.

Nincs sok olyan állam, amely ilyen nagy fejlődési szintet mutathat be a digitalizáció terén, mint Szerbia, hangsúlyozta a médiának Brnabić, majd azzal a javaslattal állt elő, hogy az országnak pályáznia kellene az OECD-tagságra is. Ezzel ugyanis Szerbia is láthatóvá válna ezen a piacon és újabb beruházókat tudna bevonzani. Mint közölte, Cormann-nal folytatott egyeztetéseik kitértek a tagság kérdésére is. Kiemelte, a téma már korábban is felmerült, így már tárgyalt erről Aleksandar Vučić államfővel, illetve Siniša Mali pénzügyminiszterrel is. A miniszterelnök szerint maga az OECD is felismerte a Szerbiában rejlő lehetőségeket, illetve Szerbia fejlődését, hiszen például a Covid-járvány idején éppen ez a szervezet kiáltotta ki Szerbiát az öt leginnovatívabb államok egyikének, ugyanis a fejlett technológiát alkalmazta, hogy a járvány idején leegyszerűsítse a polgárok mindennapjait.

Brnabić kiemelte, két hónappal ezelőtt lett Szerbia az OECD elektronikus közigazgatási csoportjának tagja, és a múlt héten vált a Globális Partnerség a Mesterséges Intelligenciáért kezdeményezés teljes körű tagjává. Mint mondta, Szerbia egy az a 29 állam közül, amely eleget tett ennek a tagsághoz szükséges követelménynek.

Közölte, az ország jövőjét ebben a technológiában látja, hiszen közvetlen hatással van a gazdasági fejlődésre, a kis- és középvállalkozások fejlődésére, illetve a fiatalok hazatérésére is ez adhat okot.

Brnabić látogatását Élisabeth Borne francia kormányfővel való találkozójával zárta.