2024. április 19., péntek

Már igényelhető az ötezer dinár

A kifizetést december 16-án kezdik

Éjfél óta jelentkezhetnek a fiatalok elektronikus úton az ötezer dináros egyszeri támogatásra. Mint a korábbi alkalmakkor, most is a Kincstári Igazgatóság honlapját (www.idp.trezor.gov.rs) kell felkeresniük, és mindössze néhány kattintással az igénylők közé kerülnek. A személyi igazolvány számát és személyi számukat (JMBG) kell megadniuk, valamint kiválasztani a bankot, ahova átutalják az összeget. Ugyanezen a portálon ellenőrizhető, hogy sikeres volt-e a bejelentkezés.

Azok a 16 és 29 év közötti fiatalok kérhetik a támogatást, akik 2022. november 20-án, amikor hatályba lépett a 16–29 éves szerbiai állampolgárok ideiglenes névjegyzékéről szóló törvény, eleget tettek az életkori feltételeknek – magyarázta el Instagram-bejegyzésében Siniša Mali pénzügyminiszter. A szerbiai állampolgárságon kívül az is követelmény, hogy a fiatalnak itteni bejelentett lakhelye legyen. Érdemes ellenőrizni, hogy nem járt-e le a személyi igazolvány érvényességi ideje, mert ha igen, akkor nem fogadják el a jelentkezést. Azoknak is igényelniük kell a támogatást, akik a korábbi segélyek alkalmával már feliratkoztak a jegyzékre. Jelentkezés nélkül csak azoknak fizetik be, akik szociális segélyre jogosultak vagy büntetés-végrehajtási intézetben vannak. A jelentkezési határidő december 15-e, a kifizetés pedig már másnap megkezdődik, és még karácsony előtt, pontosabban december 20-áig mindenki megkapja a pénzt. Mali közölte, hogy a korábbi, 100-100 eurós támogatásokat 1.060.000 fiatal számlájára utalták át, és ezúttal is nagy érdeklődésre számítanak.