2023. február 9., csütörtök

Persze, sőt…

Ezúttal sem megvesszőzni akarjuk a szövegek szerzőit, nem is vesszőparipánk a vessző, mégis sokadik alkalommal is érdemes kitérni erre az írásjelre. Részben azért, mert használatának néhány esetével még nem foglalkoztunk, másrészt pedig vannak szinte következetesen előforduló hibák az alkalmazásában: néha fölösleges kitenni, máskor viszont ott lenne a helye a mondatban.

A módosítószók gazdag kínálatából – íme, sajnos, aligha, talán stb. – vegyük a persze szavunkat! A módosítószók a beszélő viszonyulását fejezik ki, ezért az írásjelezésük legalább részben a beszélő megítélésétől függ. Ez a tény valamelyest megnehezítheti annak eldöntését, hogy tegyünk-e vagy sem vesszőt mellé (elé, utána vagy sehova). Szabály szerint ki kell tenni a vesszőt elébük vagy utánuk, ha erősebben elkülönülnek a mondattól, a beszédben pedig szünet választja el őket. Közbevetéskor, mint más esetekben is, elébük és utánuk is kell a vessző, amennyiben pl. nem gondolatjelek különítik el a módosítószót. Ha viszont nem tagolódnak el, a beszédben pedig nem választja el őket szünet, akkor a vessző elhagyható. A helyes alkalmazáshoz tehát nyelvérzék és a mondat megfelelő értelmezése is szükséges.

A persze szónál maradva: akad olyan „lazább” nyelvészvélemény is, miszerint: „A persze egy partikula, nem szerves része a mondatnak, vagyis elhagyható jelentésváltozás nélkül. Nincs rá szabály, hogy szükséges-e utána vesszőt tenni, tehát ha szeretnénk érzékeltetni a mondatban betöltött szerepét, akkor ajánlott vesszőt tenni utána, de ha elhagyjuk sem követünk el hibát.”

Persze tudtuk, hogy nagy kockázatot vállalunk, ha közel megyünk a vadállatokhoz. Ebben a példamondatban egyértelmű, hogy nem kell vessző, sőt használatával – a szövegkörnyezettől függően – megváltozhat a mondat jelentése. Amennyiben az újságíró ezt a kérdést teszi föl: – Féltetek?, a persze módosítószót pedig vesszővel elválasztjuk, akkor az mondatszóként igenlő választ jelent, így viszont csak utalás történik a félelemre. Tehát a párbeszéd így értelmezhető:

– Féltetek?

– Persze. Tudtuk, hogy nagy kockázatot vállalunk, ha közel megyünk a vadállatokhoz.

A rendőrség persze most sem avatkozott be mondatból nem szűrhető le, hogy a beszélő a módosítószó beiktatásával miként viszonyul a rendőrség passzivitásához: helyesli vagy elítéli-e. Ha viszont így írjuk le a mondatot: A rendőrség, persze, most sem avatkozott be, a közbevetett módosítószó – persze ez a beszédhangsúlyból és a szövegkörnyezetből pontosabban érzékelhető – már rosszallásra utalhat, tehát hiányolja a rendőrség beavatkozását.

Szükségtelen, sőt zavaró a vessző a következő példamondatban: Persze, hiába teszünk meg mindent, ha nem tudjuk a lapot eladni.

Hasonlóképp a szövegalkotó szándékától függ, hogy miként alkalmazza a vesszőt a fokozó kapcsolatos viszony kifejezésére szolgáló sőt kötőszó esetében. Rendszerint nem kell utána vesszőt tenni: Megtettünk öt kilométert, sőt hatot is; Estefelé hazaértünk, sőt már sötét volt; Bőven elég volt az ebéd, sőt maradt is belőle.

A sajtóban közölt szövegekre általában nem a vessző elmaradása a jellemző, hanem a fölösleges használata. Sőt az is megtörténik, hogy két vesszővel választják külön a kötőszót, miközben egyre sem volna szükség. Előfordul azonban az is, hogy szükség van rá, mégpedig olyan esetekben, amikor bevezető szóként szerepel a sőt, és az egész mondatra vonatkozik a fokozás: A folyóparton a műanyag hulladékot, sőt a többi szemetet is összeszedtük.

Gyakran pedig a szövegalkotó szándéka szabja meg a vesszőhasználatot: Sőt, még a legokosabbakon is túltett. Eltévedtem. Sőt, magamtól sosem találtam volna haza. Ezekben a mondatokban el is hagyható a vessző.

Befejezésül a gazdag kínálatból egyetlen olyan esetet említünk meg a vesszőhibák közül, amelyről már írtunk. Mivel mostanában mind gyakoribb (vagy csak úgy tűnik?) a hogy kötőszó elhagyása a tagmondathatáron, érdemes kiemelni: nem azért teszünk vesszőt, a hogy elé, mert esetleg valamikor így tanították az iskolában, hanem azért, mert ezzel (vagy más írásjellel) jelöljük a mondathatárt. Tehát akkor is kötelező kitenni a vesszőt, ha elhagyjuk a kötőszót, márpedig ez gyakran elmarad.

Reméljük senki sem akarja használni a fiókokat. Gondolom nem halasztották el az ünnepséget. Mindkét mondatban az első szó után kötelező a vessző!

Nyitókép: Piros ceruza