2024. március 28., csütörtök

Emelkednek a bérek, de velük együtt az infláció is

Míg szeptemberben az átlagkereset 640 eurót tett ki, decemberben ez az összeg elérheti a 720 eurót – jelentette be Sinisa Mali pénzügyminiszter, írja a 021.rs hírportál.

A tárcavezető nemrégiben hangsúlyozta, hogy jövő decemberben az átlagkereset 820 euró lesz.

Emelkednek a bérek, de velük együtt az infláció is, állítják a szakemberek. A Danasnak nyilatkozók megjegyzik, hogy a 700 eurós kereset nem sokat jelent, amikor az említett összegből egyre kevesebb dolgot tudunk megvásárolni.

– Hivatalosan 13,5 százalékos az infláció, de számomra semmit sem jelent az, hogy a szögek, a kerámialapok vagy a zuhanykabinok öt százalékkal drágultak, miközben a csirkehús, a marhahús vagy a fűtés és az áram ára 40 százalékkal növekedett – mutatott rá Miodrag Filipović, a belgrádi Közgazdasági Kar tanára.

Nebojša Atanacković, a Szerbiai Munkaadók Szakszervezetének képviselője szerint decemberben általában magasabbak a bérek, mert ekkor esedékesek a különféle emelések és az újévi juttatások.