2024. március 28., csütörtök

Koszorút készítettek a zentai gyerekek

A Jézus Szent Szíve-templom udvarában elkészült a két méteres Adventi koszorú

Szombaton délelőtt a zentai Jézus Szent Szíve-templomban Adventi koszorút készítettek a legkisebbek. A Gyermekbarátok Egyesülete és a templom közös koszorú díszítésére több mint 40 gyerek látogatott el. Az udvarban egy fém vázra készítették el az ünnepi koszorút, fenyőágakból, majd gyertyával és mécsesekkel díszítették. Rácz Szabó István, a templom koordinátora elmondta, hogy Jézus születésének napja közeleg. Hozzátette, hogy a hitoktatásra járó gyerekeket szerették volna egy új foglalkozásra meghívni.
– Egy közös kültéri két méteres Adventi koszorút készítünk a gyerekekkel. A gyerekkacaj a fenyőágak közé szövődik, így van reményünk és jövőképünk is. Fontos, hogy a hagyományainkat átörökítsük, szent kötelezettségünk átadni a felnövő nemzedéknek azt, amit mi a magunkénak tudunk. Az Adventben a várakozást kell, hogy megjelenítsük azáltal, hogy a gyerekeket minél több vallási jelentőségű rendezvényre bevonzzuk. Ilyen ez a koszorú készítés, illetve öröm vasárnapkor egy jótékonysági rendezvény is lesz, amikor is megpróbálunk azoknak a gyerekeknek segítei, akik nehezebb helyzetben vannak, és nem biztos, hogy jut a fa alá ajándék – fogalmazott Rácz Szabó István.
Ivković Róbert, állandó diakónus elmondta, hogy az Advent várakozás, egyfajta lelki zarándoklat, hiszen lélekben elindulunk Isten felé, aki már elindult felénk, hogy találkozzon velünk.
– Ezt a találkozást szeretnénk megélni minél bensőségesebben és meghittebben. Ne abban merüljön ki a karácsonyi előkészületünk, hogy rendet rakunk, vásárolunk és pénzt költünk, hanem abban, hogy felkészülünk arra, hogy a szívünkben is megszülessen az Úr Jézus – fogalmazott a diakónus.
A napot egy közös rövid tornával és imádsággal indították a gyerekek, majd pedig elkezdték elkészíteni a koszorút.
Fehér Kiara, 7 éves zentai lakos elmondta, hogy minden évben otthon készítenek Adventi koszorút.
– Készülünk a Karácsonyra, hiszen olyankor mindig együtt van a család és sütünk, főzünk, valamint beszélgetünk – mondta. 

Nyitókép: Közös reggeli imával és tornával indult a munkaakció a Jézus Szíve-templom udvarában (Gergely Árpád)