2023. február 8., szerda

A hit gyertyája

Adventi gyertyagyújtás és alkalmi műsor Törökkanizsán

A Törökkanizsáért Egyesület szombaton késő délután ismét megszervezte a közös adventi gyertyagyújtást.  Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg ezt az eseményt, amely a közösség tagjait lélekben eggyé kovácsolja ezekben a nehéz időkben. A rendezvényre Törökkanizsa szívében, a Szent György-templom előtti téren került sor, ahol karácsonyváró alkalmi műsorral, hagyományos süteményekkel, forralt borral, teával és hangulatos zenével kedveskedtek az ünnepváróknak.
Az ünnepség elején ft. Erős Mihály megáldotta az új Betlehemet és az adventi koszorút, majd a Jovan Jovanoć Zmaj Általános Iskola diákjai adták elő ünnepi műsorukat. A folytatásban a Schola Cantorum adventi énekekkel kedveskedett a jelenlévőknek, majd Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság titkárhelyettese gyújtotta meg az első gyertyát, valamint megosztotta ünnepi gondolatait. Elmondta, hogy az ünnepek erősítik hitünket, összetartozásunkat, közösségünket.


– Az első gyertya a hit szimbóluma. Kívánom, hogy e láng jusson el mindenki szívéhez, s töltse meg azt soha el nem múló fénnyel, hisz ez a hit fénye, amelyben ott van a keresztény értékeket mélyen tisztelő, s e szerint élő európai, délvidéki, bánáti, törökkanizsai embereknek megingathatatlan áldásos, igaz, mindent legyőző hitének ragyogása is. Az advent a csodára várakozás időszaka, amikor Isten elküldte egyszülött fiát a világ megváltására. A karácsonyi készülődés emelkedett, varázslatos hangulatában térjünk vissza az örök emberi értékekhez, a családhoz, a hithez, és éljük meg közösen a együvé tartozás, az egymásra figyelés melengető érzését. E gondolatok jegyében kívánok mindenkinek békés és áldott ünnepeket – fogalmazott Ótott Róbert.
Az eseményt Jeliszejev Tamara Sándor Ernő: Adventi hajnal című versével zárta, majd az egybegyűltek forraltbort ittak, teáztak és jókat beszélgettek. 

Nyitókép: A Schola Cantorum ünnepi műsora (Fotó: Horváth Attila)