2024. március 28., csütörtök

Nyolcféle ételt készítenek

Fél éven át működik a népkonyha Topolya községben

November első napjától folyamatosan üzemel Topolya községben a Vöröskereszt szárnyai alatt működtetett népkonyha. Budimir Marić, a szervezet titkára elmondta, hogy az ez évi felhasználók köre a napokban még bővülhet.

– Községünk területén 559 felhasználója van a népkonyhának, de a közeljövőben még csaknem 30 egyén csatlakozik a programhoz, ezzel teljesítjük majd az eddigi évek átlagos számát. A törvényben előirányozott adagokat osztjuk szét, a felnőttek fél veknit, vagyis 250 gramm kenyeret és 500 milliliter főtt ételt vehetnek magukhoz, a gyerekek ennek az adagnak körülbelül a felét, így ha összevetjük, 543 ételadag kerül kiosztásra a község és az állami szervek támogatásával. Egyébként a községgel kötött együttműködésünk értelmében 600 ételadagra van lehetőségünk, vagyis a gyerekekkel több mint 600 felhasználónk lehetne. Meglátásom szerint nem kis siker, hogy az önkormányzatnak volt lehetősége erre a célra forrásokat elkülöníteni, tekintettel a jelenlegi gazdasági helyzetre. Ahogy eddig is, a népkonyha 5 munkanapon keresztül, 6 hónapon át biztosít tápláló egytálételt. Összesen nyolcfajta ételadag készül a konyhában, és ezzel igyekszünk változatossá tenni a napi menüt – kezdte a beszélgetést Budimir Marić, aki hozzátette, hogy a népkonyha ételadagjai a pivnicai Vlček Mirko gazdaságából származó friss és jó minőségű alapanyagok: sárgarépa, brokkoli, burgonya, karfiol felhasználásával készülnek, amiket a termelő úgynevezett egészséges technológia alapján állít elő. Emellett az illetékes minisztérium támogatását is élvezik, mint ahogy a Szerbiai Vöröskereszt hozzájárult az ételadagok bizonyos összetevőinek beszerzéséhez. A titkár mesélt arról is, hogyan válhat valaki a népkonyha felhasználójává.

– A Vöröskeresztnek rendkívül gyümölcsöző együttműködése van Topolya Község Szociális Központjával, amely gyakorlatilag az adminisztrációs háttértámogatást biztosítja. Miután a szükséges dokumentációt a potenciális felhasználók átadták a központnak, a dokumentáció egy többtagú községi bizottsághoz kerül, amely testületileg hoz döntést az egyén jogosultságáról. Ezután az ügyben ismét a szociális intézmény az illetékes, amely kiállít egy végzést, ennek felmutatásával tudja az egyén igazolni a jogosultságát az ételelosztó pontoknál – tudtuk meg, majd az iránt érdeklődtünk nagy vonalakban, hogy igazából mik is annak a feltételei, hogy valaki a népkonyha felhasználójává váljon.

– A népkonyhára való jogosultság feltételeit azok teljesíthetik jó eséllyel, akik valamilyen okból korlátozva vannak, hogy munkát vállaljanak, illetve emellett egészségügyi problémákkal is küzdenek. Továbbá akik rendkívül kevés földművesnyugdíjat kapnak. Vagyis mindazok, akik a hatóságoknak is bizonyítani tudják, hogy rendkívül kevés bevételi forrással rendelkeznek, és abból nem tudják biztosítani a napi betevő falatjukat – tette hozzá a titkár.

A községben 18 helyszínen vehetik át a felhasználók a népkonyha adagjait, ebből kettő Topolyán található: a Vöröskereszt székházában és a vásártéri otthonban, valamint a község falvaiban kijelölt 16 helyszínen, ahol a Vöröskereszt önkéntesei segítenek.

– Hálásak vagyunk önkénteseink többéves lelkiismeretes helytállásáért, hiszen juttatás nélkül végzik tevékenységüket, ez pedig az utóbbi időben elanyagiasodott világunkban példa nélküli. A topolyai konyha vezetése esetében kicsit más a helyzet, mint ahogy az átvevőpontokra kézbesítő gépkocsivezetővel is, mivel az egy felelősségteljes munkakör, ezért a ránk vonatkozó előírások szerint meghatározott idejű, hat hónapra szóló szerződést kellett kötnünk a konyhában munkálkodó két asszonnyal és a sofőrrel, ezért anyagi ellenszolgáltatást is kapnak – nyilatkozta Budimir Marić.

A népkonyhát igénybe vevők száma arányos a települések lakosságszámával, vagyis Topolyán osztják a legtöbb adagot, majd Bácskossuthfalva a sorban a második, Pacséron és Bajsán, Gunarason és Zentagunarason körülbelül egyforma arányban kerül kiosztásra az étel, majd következnek a kisebb települések.