2023. január 31., kedd

Jelentéktelen vízfolyások időszakos tündöklése

Beszűkített hullámtérre és szemétre írt requiem

A villámárvizekről készült képsorok uralják a hírműsorokat. Árad, hömpölyög, kiöntött, tutajokat ragadott el… Felfordulás az Ibar és a Lim mentén, helyszínen az illetékes tárca. Kitűnő alkalom azon média számára, amelyeknek csak a rossz a jó, és a paranoiára hajlamos hírfogyasztó ízlésének megfelelően tálalják a történteket. Gyerünk sorjában!

A képernyőket a Lim és az Ibar mentén készült képsorok uralják, és amit bemutatnak, abban nincs köszönet. De ha alaposan körülnézünk házunk táján, és mérlegeljük a vízügyi helyzetet, kiderült, az ördög nem annyira fekete. Vegyünk elő néhány számadatot!

Az országos hidrometeorológiai intézet által üzemeltetett 155 vízmérce közül mindössze kettő mutatja, hogy baj van. A Lim Prijepoljénál, amely két nap alatt három métert árad, valamint az Ibar Raškánál, amelynek vízszintje két nap alatt több mint négy métert emelkedett. Ez sok. De itt álljunk meg egy-két mondat erejéig. A szóban forgó folyók kicsik, rövidek, medrük keskeny és szűk. A kettőn összesen hét vízmérce működik, és egyikre sincs megadva a vízjáték, a jellegzetes értékek, és az illetékesek előrejelzéseket sem dolgoznak ki ezekre a vízfolyásokra.

Ugyanakkor nem árt tudni, hogy ez a két folyó különböző vízrendszerhez tartozik – a Lim a Drinába ömlik, az Ibar a Nyugat-Moravába –, forrásvidékük is közel esik egymáshoz, de a kettő közé komoly vízválasztó ékelődött. Persze, mindkettő vize végül is a Dunában köt ki, és akár a nótában, elfolyik a Fekete-tengerbe. A bökkenő, hogy a szélesebb vidék többi folyóján nem jegyeztek ilyen ugrásszerű vízszintemelkedést, arrafelé nyugis a helyzet. Amikor a baj ilyen szűk területre korlátozódik, akkor ennek rendszerint az az oka, hogy a csapadék aránytalanul oszlott meg, és ahol több volt belőle, ott a folyó medre nem győzte nyelni. Ezen a ponton érkeztünk el a probléma lényegéhez.

Pár napja a reggeli hírműsorokban azt láthattuk, hogy a tárca illetékesei is a helyszínen vannak, és aggódnak a történtek miatt, szalagcímként futott a felhívás, hogy a polgárok ne dobálják a szemetet a folyóba. Azóta sem tudtuk eldönteni, hogy ez általánosan és hosszú távon érvényes, vagy egyszeri használatra szól, amíg a veszély tart. Mert az ilyen méretű és jellegű folyókon, mint amelyek most nemcsak a mederből, hanem az ismeretlenségből is kiléptek, hathatós árvízvédelmet nem lehet alkalmazni. Széles és tág hullámtérnek nincs hely, a gátrendszernek úgyszintén. A világban azonban ilyen esetben a meder karbantartására alapozzák az árvízvédelmet. A tiszta és gondozott medren ugyanis végigfutnak a víztömegek, helyet hagynak a mögöttük érkező még nagyobbaknak, és még mielőtt az ügyeletes miniszter megjelenne a vízparton, addigra már apadnak is. A kulcsszavak a meder és a karbantartás. Nálunk ugyan van meder, de nincs karbantartva.

Gyakori jelenség a záporpatakokon, hogy éppen a településeknél öntenek ki. Összvilági összeesküvés? Nem. Trehányság. A településeknél ugyanis hidak vannak, amelyek megépítése szűkület kialakulását eredményezte. A patak- vagy folyómederbe dobált szemét – mind a háztartási, mind az erdőirtási – ezeken a helyeken halmozódni kezd, a szelvény tovább szűkül, a víz torlódik, majd kiönt. És akkor már hiába jön a miniszter.

Mint ahogy az elszabadult tutajok sem tesznek jót az árvízvédelemnek. Azokról a vendéglátóipari tákolmányokról van szó, amelyek minden vízügyi, árvízvédelmi meg hajózási szabály ellenére, ország-világ szeme láttára jelentek meg a folyón, és az első legényesebb áradás letépte őket, majd odakente a hídlábhoz tömítésnek.

Egyelőre maradjunk annyiban, hogy a nagyfolyókon kisvizek uralkodnak. A Nagy-Moravára meg a Drinára – ahova az Ibar meg a Lim ömlik – pedig régen ráfért egy áradás, és a mostani vízszint is mélyen a legmagasabbak alatt fog maradni.