2024. április 19., péntek
DESIRÉ CENTRAL STATION, SZABADKA

Színházi és zenei élmények

Két magyar előadással és Lajkó Félix koncertjével kezdődött el a hétvégén a Desiré fesztivál

Habár a foci-világbajnokságot általában számos rendezvény látogatottsága megsínyli – kiváltképp, ha az időpont borongós, télies időjárással is párosul – a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiváljának hétvégi eseményein ezt egyáltalán nem tapasztalhattuk. Mindegyik telt házas volt, pótszékekkel, nulladik sorokkal, lépcsőkön ülőkkel... egyszóval nagy volt az érdeklődés.

A fesztivál pénteken este kezdődött el. Ahogyan azt Urbán András, a KDSZ igazgatója kiemelte, idén nem fektettek külön hangsúlyt a városunkban szinte ünnepnek számító színházi rendezvénysorozat hirdetésére, jobban a produkciókra összpontosítottak, hogy a közönség még ebben a nehéz, kihívásokkal teli időszakban is egy sokrétű, élményszámba menő kínálattal találkozhasson.

A hétvégén két magyar produkciót láthattunk, mindkettőt a budapesti Stúdió K Színház mutatta be, a rendező pedig mindkét esetben Hegymegi Máté volt. A nyitóelőadásként pénteken – pont Katalin napján – a Heilbronni Katicát tekinthettük meg, Pallagi Melittával a címszerepben. A produkció másik főszereplője Nagypál Gábor volt, aki nagy örömét fejezte ki, hogy a Desirén léphetett fel, hiszen amikor visszatér Vajdaságba, sok baráttal, ismerőssel, kollégával találkozhat.

A péntek este Lajkó Félix koncertjével zárult. Világhírű hegedűvirtuózunk régen lépett fel Szabadkán, a koncert már csak emiatt is nagy eseménynek számított, a közönség pedig ráadás nélkül nem is hagyta abba a tapsolást.

Szombaton visszatért a Stúdió K Színház, ezúttal a Nero című előadással, amely Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regénye alapján készült. A címszerepben ifj. Vidnyánszky Attilát láthattuk. Kosztolányi a Kosztolányiban – mondhatjuk viccelődve – hiszen a vendégjátékra a Kosztolányi Dezső Színházban került sor. Ez az előadás tulajdonképpen egyfajta adósság törlesztése is volt, tavaly már be lett harangozva, de akkor a helyzet nem engedte meg, hogy láthassuk is. Ezúttal viszont minden adott volt hozzá, és akárcsak a nyitóelőadás, a Nero is nagy hatást váltott ki a nézőkből, amit szintén vastapssal jutalmaztak. Elvégre ez a fesztivál erről is szól, hogy az előadások mély érzelmeket hozzanak a felszínre.

Nyitókép: Lajkó Félix a Desirén (Fotó: Molnár Edvárd)