2023. január 28., szombat

Az egyenrangúság és a szabadság útján

Az önkormányzat illetékesei az 1918-as népgyűlésre emlékeztek

Milan Đurić polgármester és Jelena Marinković Radomirović, a városi képviselő-testület elnöke pénteken megkoszorúzta a Szabadság téren lévő, az 1918. november 25-én történtek emlékére elhelyezett táblát.

Az alkalmi ünnepségen jelen voltak a Bunyevác Nemzeti Tanács, akárcsak az 1912 és 1920 közötti, szerbiai háborúkban résztvevők leszármazottjainak képviselői is. 1918. november 25-én döntöttek arról, hogy Vajdaságot a Szerb Királysághoz csatolják.

– November 25-én Újvidék lerója kegyeletét. A banképület, itt a belvárosban, amely előtt naponta elhaladunk, a távoli 1918-ban fontos esemény színhelye volt. 104 év elteltével emlékezünk erre a dátumra, nagyon fontos az új nemzedékeknek is felhívni a figyelmét erre.

Az akkori nagy népszkupstina a kor egyik nagy, demokratikus előrelépését is jelentett egyben, hiszen több nemzetből tevődött össze, alapértelmezett szavazati joggal. Nők is részt vettek a döntéshozatalban, ez külön említésre méltó tény, hét hölgy szavazott, Európában első alkalommal. Újvidék manapság is az akkor megalapozott, az egyenrangúságot és a szabadságot előtérbe helyező elvek mentén halad előre – fogalmazott a polgármester, majd felszólított arra hogy őseinkhez hasonlóan, mi is hagyjunk az utánunk érkező nemzedékek számára egy olyan világot, amelyre majd büszkék lesznek!