2023. január 28., szombat

Együtt a nőkkel szembeni erőszak megfékezéséért

A tartományi kormány női parlamenti hálózata a Tizenhat nap aktivitással a nőkkel szembeni erőszak ellen című kampány keretében a címben szereplő elnevezéssel szervezett konferenciát. A pénteken kezdődött tematikus eseménysorozat december 10-éig tart, a konferencián tartományi képviselők, vajdasági községek és városok képviselő-testületeinek tagjai, a nemi egyenjogúságért küzdő tartományi és helyi szintű szervezetek, valamint a szociális munkaközpontok képviselői is részt vettek. Az előadók igyekeztek rámutatni e társadalmi probléma megoldásának fontosságára, megosztották a hallgatósággal tapasztalataikat, beszéltek a nemi erőszak megelőzése és a megfékezése érdekében kifejtett munkájukról, intézkedéseikről.

Nevena Montresor, a nagybecskereki MOST szociális védelmi szolgáltatásokat nyújtó központ igazgatója elmondta, hogy a családon belüli, vagy nemi alapú erőszakot elszenvedő nőknek mindenekelőtt a szociális munkaközpontban kell jelentkezniük, amely kiad egy végzést és átirányítja őket a szervezetükhöz.

– Nagybecskereki intézetünk tíz személynek tud ideiglenes otthont adni, de előfordult már, hogy többen voltak. A szabályaink szerint hat hónapot tartózkodhatnak nálunk védenceink, mivel átlagosan ennyi ideig tartanak a bírósági eljárások. Amennyiben az erőszak veszélye továbbra is fennáll, vagy a nő anyagi, vagy lakhatási szempontból sincs biztonságban, abban az esetben a szociális munkaközpont az otthonunkban való, meghosszabbított tartózkodásról hoz végzést. Erre a célra is van ingatlanunk, így a nők a gyermekeikkel együtt itt tartózkodhatnak legfeljebb két éven keresztül – magyarázta Montresor.

Hangsúlyozta, hogy Nagybecskereken a nők elleni erőszakkal kapcsolatos bejelentés gyakran érkezik, a szervezet hatékonyan együttműködik a rendőrséggel és az ügyészséggel is, így a város területén az erőszakot elszenvedő nők bíznak a hatóságokban.

Szöllősi Gyöngyi, a Tartományi Szociálpolitikai, Demográfiai és Nemi Egyenjogúsági Titkárság segédtitkára előadásában a 2023 és 2026 közötti időszakra előirányzott, a nemi alapú és a családon belüli erőszak megakadályozására és a gondmegoldására irányuló, tartományi program tervezett intézkedéseit ecsetelte.

– A munkacsoportunk március végén alakult meg és egyúttal ekkor kezdtük meg kidolgozni programunkat. A tervezetünk három fő célt, tizennyolc intézkedést és hetvenöt aktivitást foglal magában. Ezek különféle, a nők elleni és a családon belüli erőszakra vonatkozó tájékoztató és oktató jellegű előadásokat, műhelymunkákat és más, hasonló tevékenységeket jelentenek – mondta Szöllősi Gyöngyi.

Nyitókép: Dávid Csilla