2023. február 9., csütörtök

Adventi fényárban

Topolya községben több településen is lesz közösségi adventi kalendárium

Egy évvel ezelőtt Pacséron hatalmas sikert aratott és tekintélyes számú helyit mozgatott meg az Élő adventi kalendárium elnevezésű megmozdulás, amely friss lendületű közösségformáló élményeket is hozott a település valamennyi generációja számára. Az Európa több országában régebb óta sikerrel lebonyolított lakossági megmozdulást idén három községbeli településen is megszervezik, a pacséri repríz mellett immár Topolyán és Bajsán is lehet majd fénylő ablakokat keresni és fényképezni egészen szentestéig, utóbbi két településen már beteltek a dátumokra felosztott szabad helyek.

Múlt évben Pacséron a gyerekek izgalommal vadászták a kidíszített ablakokat (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

Múlt évben Pacséron a gyerekek izgalommal vadászták a kidíszített ablakokat (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

A pacséri akcióval kapcsolatban Nyúl Viktória elmesélte, hogy múlt évben először meglepődött, hogy a kezdeményezése milyen népszerű lett.

– Nem kevesen voltak, akik kitartóan sétáltak az ablakokhoz estéről estére korosztálytól függetlenül. Voltak kisgyermekes családok is, amelyek izgalmakkal teli, ünnepi hangulatban indultak el az utcákba, sőt középkorúak és idősebbek is, akik a szokásos esti sétájukat a célpontok felé irányították, illetve olyanok is akadtak, akik ennek a megmozdulásnak köszönhetően iktatták be a napi ritmusukba az esti sétát. A többség a 17 órától számított egy–másfél órányi időtartam alatt érkezett a házakhoz, persze voltak olyanok is, akiknek jóval később vezetett arra az útjuk. Sokan posztolták a képeiket a Facebookon, bizonyítva ottjártukat – nyilatkozta Nyúl Viktória, aki elárulta, hogy a múlt évi siker után az idén többen is jóval az ez évi program meghirdetése előtt jelentkeztek, hogy ők semmiképen sem szeretnének lemaradni az akcióról.

Nyúl Viktóriánál november 27-éig jelezhetik a pacsériak csupán korlátozott számban a részvételi szándékukat 9 és 16 óra között személyesen vagy a 069/176-9367-es telefonszámon.

Bajsán a helyi önkéntes tűzoltótestület szervezésében hirdették meg a közelmúltban a pacséri megmozduláshoz hasonló módon elképzelt akciót a Facebookon, és szinte órákkal utána már közzé is tették a „megtelt” táblácskát.

Topolyán a Családfa civil szervezet vállalta a szervezést, Fekete Bánov Ágnes koordinátor elárulta, hogy már beteltek a szabad helyek. A topolyai koncepció egyébként az lesz, hogy a Facebookon nem teszik közzé, pontosan melyik utcában lehet majd megtalálni az aznapi kidíszített ablakot, hanem a közelben található 10 utca nevét hozzák nyilvánosságra, így igazi ablakvadászatban lehet majd részük a helyieknek.

– Szentestéig az adventi fénylő ablakokat vadászók bejárhatják majd egész Topolya területét. Nyereményjátékunk lényege, hogy a sétálók feltöltik az aznapra vonatkozó ablak előtt készült szelfijüket vagy egyszerű fotójukat a Családfa Facebook-oldalára, és azok között szervezzük meg a sorsolást, akik a legtöbb ablak előtt ily módon bizonyítottan is megfordultak. Az ablakokat kidíszítő jelentkezőinkre bízzuk, hogy ki hogy szeretné fogadni a ház elé látogatókat, lehetőség szerint várhatják a vendégeket teával, ropival vagy más harapnivalóval 17 órától – ismertette Fekete Bánov Ágnes, aki hozzátette, hogy az a céljuk az egész akcióval, hogy minél több topolyai polgárt megmozgasson az adventi program.

Nyitókép: Múlt évben Pacséron a gyerekek izgalommal vadászták a kidíszített ablakokat (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)