2024. március 28., csütörtök

Többe kerülnek a szolgáltatások

Magyarkanizsán döntöttek a képviselők

Húsz napirendi pont megtárgyalását irányozták elő a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület sorrendben tizenkilencedik ülésére, amelyet csütörtökön délelőtt tartottak meg. Minden pontot el is fogadták, némelyiket ellenszavazatokkal.

A döntések értelmében a vízszolgáltatás és a kommunális szolgáltatások ára emelkedik. A vízért 15, míg a kommunális szolgáltatásokért 10 százalékkal kell majd többet fizetni. A legutóbbi ülésen a vízminőség kifogásolhatósága is napirenden szerepelt, ugyanis a Batut Intézet felmérése szerint nem volt kielégítő a vízminőség.

Akkor Dušan Glišić, a Tisza Menti Vízművek igazgatója hivatali útja miatt nem lehetett jelen, de most megelégedéssel közölte, hogy megérkeztek az újabb eredmények, mely szerint a horgosi és a magyarkanizsai víz is alkalmas fogyasztásra. Hangsúlyozta, hogy havi szinten harminc vizsgálatot végeznek el, folyamatosan ellenőrzés alatt tarják a víz minőségét, a polgárok egészségét szem előtt tartva. Az ülés után Pletikoszity Tibor, a VMSZ magyarkanizsai frakcióvezetője összefoglalta a képviselő-testület legfontosabb döntéseit.

Puskás Károly felvétele

Puskás Károly felvétele

– Harmadik alkalommal módosítottuk a költségvetést. A kiadásokat kellett átcsoportosítani abba az irányba, ahol nagy változások vannak. Csak kiemelném, hogy a közvilágítás októberre 3,5 millió dinár volt, míg tavaly ugyanez 2 millió volt. Csökkentek a kamatkiadások, de 18%-kal többet fordítunk szociális juttatásokra. A tervezett bevétel továbbra is 1,2 milliárd dinár, ami megegyezik a kiadással. Elfogadtuk az idei költségvetés januártól szeptemberig terjedő időszakára vonatkozó jelentést. A bevétel 61%-ban valósult meg, ami 141 millió dinárral több, mint a tavalyi év azonos időszaka. Ez jelentős részben az adó, a vagyonadó, valamint a magasabb szintű átutalásokból valósult meg. A kiadás 812 millió dinárt tett ki, ami 63,6 %-os megvalósulást jelent. Az oktatás, a szociális juttatások, a közszolgáltatás, a közvilágítás a mezőgazdaság támogatása mind részese volt ennek az összegnek. A projektek összege 120 millió dinárt tettek ki. A költségek 203 millió dinárral magasabbak a tavalyinál – sorolta az adatokat a képviselő, melyeket az ülésen Pakai Tamás, a pénzügyi osztály vezetője ismertetett.

– Elfogadtuk a közegészségügyi tervet a 2022–2027-es időszakra vonatkozólag. A közúti biztonságról fogadtunk el jelentést, amiből látszik, hogy községünkben 37 baleset volt a januártól júniusig tartó időszakban – összegezte Pletikoszity, majd felhívta a figyelmet arra, hogy januárjától emelkedni fognak a közműdíjak.

– A szemétkihordás, az ivóvíz szolgáltatás és szennyvízelvezetés, valamint a Kommunalac Kommunális Szolgáltató Vállalat díjai is emelkednek. A lakosságot érintő áremelések 10 és 15 % között vannak. A környező községekhez képest még ezek után is a középkategóriában lesznek az árak – mondta.

A képviselő-testületi ülésen minden pontot elfogadtak a képviselők.

Nyitókép: A vízszolgáltatás és a kommunális szolgáltatások ára emelkedik 10–15 százalékkal (Fotó: Puskás Károly felvétele)