2024. április 25., csütörtök

Miniatűr tükörképek

Néhány nappal ezelőtt volt az ENSZ gyermekjogi egyezménye elfogadásának 33. évfordulója. Utóbbi bevezetőjében az aláírók megállapítják, hogy a gyermek személyiségének harmonikus kibontakozásához szükséges, hogy családi környezetben, boldog, szeretetteljes és megértő légkörben nőjön fel. Aláhúzzák, hogy a gyermekeknek felkészültnek kell lenniük az önálló életre a társadalomban, a béke, az emberi méltóság, a türelmesség, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás szellemében szükséges nevelni őket. Tekintettel fizikai és szellemi érettségük hiányára, különös védelemre van szükségük. A dokumentumnak köszönhetően vált a gyermekjogokkal kapcsolatos koncepciók egyikévé a gyermek mindenek felett álló érdeke jogelv.

A sors iróniája, hogy az egyezmény elfogadásának évfordulóját megelőző időszakban nap nap után gyermekekkel összefüggésbe hozható erőszakos cselekményektől, azaz kortárs erőszaktól és iskolai erőszaktól volt hangos a sajtó. Ötödik osztályos kisfiú Leskovacon, nyolcéves kisfiú Vranjeban, 15 éves lány Belgrádban – mindannyiukat kortársuk verte meg, mindannyiuknak orvosi ellátásra volt szüksége, mindannyiukat hosszabb ideje bántalmazzák, vagy „csak” verbálisan, vagy fizikailag is. Valakit azért, mert túlsúlyos, mást azért, mert „stréber”, mást ki tudja miért. Trsteniken középiskolások egy csoportja tanárnőjüket bántalmazta verbálisan, majd végül az egyik fiú kihúzta a nő alól a széket. Az említett esetek közül utóbbi keltette fel leginkább a közvélemény figyelmét, az oktatási miniszter az iskolai erőszak vonatkozásában hatályos rendelkezések – egyébként több jogszabályban is igencsak részletesen foglalkoznak ezzel a területtel – következetes alkalmazását, azaz szigorú szankciókat helyezett kilátásba. A tanárok december 1-jén tiltakozni terveznek az elharapódzó diákerőszak ellen, egyebek mellett a hivatalos személy státuszát követelik, hogy a büntetőtörvénykönyv kiemelt védelemben részesítse őket.

(Pesevszki Evelyn illusztrációja)

(Pesevszki Evelyn illusztrációja)

Mint mindig, amikor gyermekek által elkövetett erőszakos cselekmények borzolják a társadalom kedélyeit, most is azok a kommentelők voltak a leghangosabbak, akik szerint a gyermekek körében mind kifejezettebb és egyre kíméletlenebb formában megnyilvánuló erőszak a gyermekjogok kiterjesztésére és a testi fenyítéssel kapcsolatos korlátozásokra vezethető vissza, „mert ha a szülő, vagy a tanár úgy isten igazából odaüthetne, akkor az a büdös kölök másként viselkedne”. Ebből a szempontból tanulságos megvizsgálni a gyermekek és serdülők erőszakos magatartását elemző kutatásokat. Az American Academy of Child and Adolescent Psychiatry szerint számos kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az alábbi tényezők, illetve azok egymással való kölcsönhatása növeli az erőszakos viselkedés kockázatát a kiskorúaknál: a gyermek családi erőszaknak van kitéve; erőszakos médiatartalmak; a gyermek elkövető korábban kortárs bántalmazás (bullying) áldozata volt; alkohol- és/vagy kábítószer-függőség; a gyermek korábban fizikai, vagy szexuális bántalmazás áldozata volt; örökletes tényező; a szegénységhez, munkanélküliséghez, és a szülők válásához hasonló szocio-gazdasági tényezők. Az erőszak a személyiségfejlődés szempontjából való kártékony hatására utalnak azok a nemzetközi és nemzeti jogszabályok is, amelyek azt a gyermeket ugyancsak a családon belüli erőszak áldozataként ismerik fel, akit sem fizikailag, sem lelkileg, sem egyéb módon nem bántalmaz családtagja, ám tanúja – nem kell látnia, elég hallania, vagy éreznie – az egyik felnőtt családtag a másik ellen elkövetett erőszakos cselekményének. „A gyermek, aki tanúja a családon belüli erőszaknak, megtanulja az erőszakos magatartásformát, és az iskolában, majd később saját párkapcsolatában, ugyanilyen magatartásformát tanúsít” – mutatott rá egy szakértő.

Az agresszivitást nem csak a családokon belül érdemes keresni. Ha őszinték vagyunk, elismerjük, hogy ez, vagy a bántalmazás különböző formái, a mindennapjaink részévé váltak. Nemcsak átéljük és látjuk, hanem szinte belélegezzük azt. A legtöbben türelmetlenek és ingerültek, sokan embertársuk méltóságát semmibe véve szólnak be, tesznek megjegyzéseket, vagy válaszolnak egy-egy ártatlan kérdésre, legyen szó idegenekről például az önkiszolgálóban, vagy munkatársakról, esetleg politikusokról.

„Toxikus légkörben és intoleráns társadalomban élünk. Gondoljunk csak bele, hogy mindez miként hat a fejlődésben lévő gyermekekre. Nem várhatjuk el, hogy megfelelő tevékenység nélkül mentálisan egészséges gyermekeink legyenek” – mondta Tamara Džamonja Ignjatović pszichológus, aki szerint nem elég megbüntetni a bántalmazó kiskorúakat, vagy kizárni őket a közösségből – utóbbi bizonyítottan kontraproduktív –, ennél sokkal fontosabb a reszocializációjukra összpontosítani.

„Kutatásaim során arra a megállapításra jutottam, hogy a gyerekek 80 százaléka nem ismeri fel a gyűlöletbeszédet, vagy a sértést, a másik számára bántó retorikát. Ha esetleg fel is ismerik, akkor azt mondják, hogy az ilyen jellegű kommunikáció elfogadott. Álláspontjuk szerint a világ rossz, míg az életet az agresszivitás jellemzi, és ha valaki érvényesülni akar, annak kíméletlennek kell lennie. Ezen álláspontjukat a felnőttek magatartása alapján alakították ki. Elég csak megnézni, hogy milyen közhangulat jellemző a társadalomban, vagy a médiában” – értékelte az aktuális incidenseket követően Ana Mirković pszichológus.

Az UNICEF szerbiai, 17 kategóriás, a negatív gyermekkori élményekre vonatkozó ACE-felmérésének értelmében a felnőttek 70 százaléka gyermekkorában többször élte át a negatív élmények (például fizikai bántalmazás, érzelmi bántalmazás, szexuális bántalmazás, fizikai elhanyagolás, érzelmi elhanyagolás, erőszakos magatartás, az egyik szülő bántalmazza a másikat, kortárs és közösségi erőszak, függőség a családban) valamelyikét, míg 20 százalékuk 4, vagy annál több ACE-t élt át. A szakirodalom szerint mostanra számtalan klinikai és egyéb tudományos kutatás bizonyította, hogy a negatív gyermekkori élmények a felnőttkorban is befolyásolják az egyén testi és lelki egészségét, továbbá iskolázottsági szintjét és szakmai érvényesülését.

Egy egész falu kell egy gyerek felneveléséhez – tartja az afrikai közmondás. A gyerekekre való össztársadalmi odafigyelés és a velük való törődés nem kizárólag, illetve nem elsősorban érzelmi okokból indokolt, hanem azért, mert továbbra sem közhely, hogy a gyermek a jövő. A gyerek erőforrás. Egy-egy társadalom jövőjének és jólétének a szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy miként és mivé nőnek fel a gyermekek. Mint arra az elmúlt napokban számos szakértő rámutatott, a társadalom által különösen bántóként megélt incidenseket követően a többség rendre a konkrét elkövetők szankcionálásának a kérdésére összpontosít, továbbá elsősorban a konkrét oktatási intézmények és a konkrét szülők felelősségét hangsúlyozza, hiszen mi sem könnyebb, mint ujjal mutogatni valakire, a szélesebb kontextusra viszont csak kevesen összpontosítanak. Vajon a hangosak közül hányan tájékoztatták az illetékes szerveket, amikor például szomszédságukban merült fel annak a gyanúja, hogy egy-egy kiskorú nem megfelelő körülmények között nevelkedik? És vajon az illetékes szerveknek van-e kapacitásuk minden egyes esetben reagálni? Az áldozatok segítésének fontossága vitathatatlan, de talán ugyanennyire esszenciális megfelelő programokkal segíteni a gyermek-bántalmazókat, hiszen tekintettel korukra és az ebből eredő sajátosságokra, ők szintén áldozatok. Ahogyan a napokban az egyik pszichológus mondta: nem minden kiskorú áldozat válik kiskorú elkövetővé, ám szinte minden erőszakos cselekmény kiskorú elkövetője más erőszakos cselekmény kiskorú áldozata.