2024. március 29., péntek

Hurka, kolbász, táncház...

Második alkalommal szerveznek hagyományos disznóvágást a kúlai Népkörben

Tavaly novemberben szervezett első alkalommal hagyományos disznóvágási bemutatót a kúlai Népkör MMK. A vidékre jellemző téli szokást a szervezet udvarában és konyháján tekinthették meg az érdeklődők, ahol a sertés szétszedésétől kezdve a kolbászkészítésen át a zsírsütésig, ideértve a hagyományos disznótoros reggeli, az ebéd, a hájas kifli stb. készítése mind a program részét képezte.

Goga Zsolt, a kúlai Népkör MMK elnöke lapunknak elmondta, a jól sikerült egésznapos, társalgással egybekötött és jó hangulatú programot szeretnék hagyományossá tenni. Így az idén, december 3-án újra megtartják az eseményt, amely kora reggel kezdődik és a tervek szerint az esti órákban disznótoros mulatsággal ér véget.

− Tavaly mindez próbálkozásként indult, de az érdeklődés hatalmas volt, így már akkor tisztában voltunk azzal, hogy a rendezvény hagyományos lesz. Meghívást kaptak azok a gyerekek, akik részt vesznek a Népkör különböző szakcsoportjainak munkájában, továbbá a fiatalok és felnőttek, akik bármilyen módon kötődnek az egyesülethez, és mindazok a polgárok, akik szeretnék látni, hogyan nézett ki valamikor a disznóvágás. A bölléreknek házi pálinkát, gyerekek számára ingyenes teát, a felnőttek számára pedig forralt bort biztosítunk. A rendezvényre meghívtuk a testvérváros Kalocsa Piros Rózsa Néptáncegyesület tagjait, akik a nap folyamán bekapcsolódnak a különböző programokba – magyarázta Goga Zsolt.

Szavai szerint a program reggel hat órakor veszi kezdetét, amikor kotlaházakban forralják a vizet, a hagyományos disznóvágás pedig hét órakor kezdődik.

− A reggeli munka része a hagymatisztítás, a pörkölés, a sertés felbontása és feldolgozása. Számítunk arra, hogy a gyerekek már nyolc óra körül itt lesznek, és megnézik, hogyan történik a sertés szétszedése, hogyan készül a kolbász, a tepertő és a hájas kifli. A svédasztalos disznótoros reggelit kilenc órára tervezzük, az ilyenkor hagyományos ételekkel, majd amíg a felnőttek a kolbászt és a hurkát készítik, a gyerekek számára kézműves foglalkozásokat szervezünk, amelynek keretében rajzolni, festeni is lehet, a fő téma pedig természetesen a disznóvágás. Nagy sikert aratott tavaly a fiatalok által szervezett billiárdverseny, ezért az idén megismételjük. A jó hangulatot Csonka Ferenc és zenekara biztosítja, akik a délelőtt folyamán megtartott táncházon is húzzák a talpalávalót – sorolta a Népkör elnöke.
Kiemelte, a II. Hagyományos Disznóvágáson mindenki számára lesz program, de nagy érdeklődésre számítanak a kora esti órákban sorra kerülő estebédet illetően is. A terítéken az ilyenkor szokásos savanyú leves mellett sült kolbász és hurka lesz, a belépő pedig személyenként 1200 dinár.

Goga Zsolt egyúttal felhívta a szülők figyelmét, hogy a mikulás várhatólag december 5-én az esti órákban érkezik a Népkörbe. Az eseményről bővebb felvilágosítás a 025/722-613-as telefonszámon kapható.

Nyitókép: Archív felvétel (Paraczky László)