2023. február 9., csütörtök
C CSOPORT

Szaúd-Arábia legyőzte Argentínát!

A C csoport első mérkőzésén rekordbeállításra lehetett számítani, hiszen az argentinoknak már csak ez az egy, Szaúd-Arábia elleni meccs hiányzott, hogy beérjék az olaszok által tartott, 37 mérkőzéses veretlenségi csúcsot. Az első félidő a várakozásoknak megfelelően is indult, Lionel Messi lövését már a 2. percben hárítania kellett al-Ovajsz kapusnak, majd a 10. percben, egy helyezkedés közben történt lerántásért a VAR által megítélt büntetőből meg is szerezte a vezetést az argentinok csillaga. A folytatásban is sorjáztak ugyan a labdák a szaúdiak kapujába, ám a 22. percben Messi, a 28.-ban és a 35.-ben pedig Lautaro Martínez találatát érvénytelenítették les miatt – különösen a második volt fájó, hiszen ott már meg is ünnepelték a gólt az argentinok. Maradt azonban a szünetre az 1:0-s vezetés. Váratlan fordulattal indult a második játékrész, hiszen a zöldek gyorsan megbosszulták az ellenfél korábbi figyelmetlenségeit. A 48. percben al-Sehri a semmiből került helyzetbe, és lőtt a kapuba védője, Romero, valamint a vetődő Emiliano Martínez kapus keze mellett. Az 53.-ban al-Davszari már egy komolyabb támadásból eresztett el egy 16 méteres bombát, ezzel a szaúdiak gólra is váltották első két lövési kísérletüket, és átvették a vezetést. Az argentinok a végsőkig hajtottak az újabb gólokért, ám a korábbi lendületnek már nyoma sem volt, az ellenfél önfeláldozóan védekezett, és al-Ovajsz is nagy mentéseket mutatott be, így újabb találat már nem született. A világbajnokság harmadik napja meg is hozta az első igazi meglepetést, Szaúd-Arábia 2:1-re felülmúlta Argentínát!

Lehajtott fejek teljesen eltérő okból a lefújást követő első pillanatokban (Fotó: Beta/AP)

Lehajtott fejek teljesen eltérő okból a lefújást követő első pillanatokban (Fotó: Beta/AP)

Luszail: Argentína–Szaúd-Arábia 1:2 (1:0)

Luszail Stadion, 88 012 néző, vezette: Vinčić (szlovén). Gólszerzők: Messi a 10. (11-esből), illetve al-Sehri a 48. és al-Davszari az 53. percben.
Argentína: E. Martínez, Tagliafico (Acuna, 71.), Otamendi, Romero (Li. Martínez, 59.), Molina, Parades (Fernandez, 59.), De Paul, Gómez (Álvarez, 59.), Messi, Di María, La. Martínez. Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni.
Szaúd-Arábia: al-Ovaisz, al-Sahrani (al-Brejk, 90+9.), al-Bolehi, Tambakti, Abdulhamid, al-Davszari, al-Malki, Kanno, al-Sehri (al-Gannam, 78.), al-Faradzs (al-Abed, 45+4., al-Amri, 88.), al-Burajkan (Asziri, 89.). Szövetségi kapitány: Hervé Renard.

Nyitókép: Lehajtott fejek teljesen eltérő okból a lefújást követő első pillanatokban (Fotó: Beta/AP)