2024. április 20., szombat

Helytállás erős mezőnyben Dortmundban

Diákjaink kiválóan szerepeltek a robotprogramozók világbajnokságán

Szerbiát három csapat képviselte a robotprogramozók World Robotics Olympiad International Final 2022 elnevezésű világbajnokságán. A dortmundi rangos megmérettetésre a topolyai Mindstrongs és CoderClub, valamint az adai InfoRobik csapata jutott ki felkészítő tanáraikkal, Nagy Alfréddal, Vörös Csabával és Világos Kornéllal. Dr. Námesztovszki Zsolt, a verseny szerbiai koordinátora szerint a diákok nagyszerű élményekkel tértek haza.

– Felejthetetlen élmény volt már az utazás is, hiszen a többség nem utazott még repülőn. Nagyon sok résztvevője volt a versenynek, 73 ország 365 csapatával tudtak versenyezni és egy légtérben lenni. A világ tényleg minden tájáról érkeztek résztvevők. A gyerekek az utolsó pillanatig próbálkoztak, nem adták fel, még ha nehéz is volt. Így nagyon jó eredmények születtek. Fantasztikus, hogy japán, német és svájci csapatokat tudtak legyőzni. A középmezőnyben fejeztünk, de nagyon sok olyan csapatot előztünk meg, akik nagyon jelentős erőt képviselnek – mondta.

A világdöntőn azok a csapatok vehettek részt, akik megnyerték az azt megelőző nemzeti bajnokságokat.

– A csapatok ugyanazokkal a versenyszabályokkal versenyeztek, mint Szerbiában is, a nemzeti döntőn. Gyakorlatilag ez egy hosszú felkészülésnek az utolsó része volt. Január 15-étől voltak elérhetőek a szabályok, tehát a diákok majdnem egy éve már ezzel foglalkoznak. Tényleg nagyon sokat gyakoroltak. Maga a verseny 18-án és 19-én volt, ami úgy nézett ki, hogy a robotokat fel kellett tenni a pályára, és azoknak önállóan minél több pontot kellett összegyűjteniük. Első nap az előre megadott szabályok alapján, másnap viszont meglepés szabályokkal folyt a verseny, tehát valamit módosítottak a szabályokon, például odatettek egy új elemet, ezzel is nehezítve a folyamatokat – magyarázta a koordinátor.

Az InfoRobik csapatának 159 pontot sikerült elérnie, ezáltal a 42. helyet szerezte meg a 81-ből. A CoderClub csapata a 62 helyen végzett 150 ponttal. A kategóriában 78 csapat versengett. A MindStrongs csapata 103 ponttal a mezőny 71 csapata között a 49. helyet szerezte meg.