2023. február 9., csütörtök

Továbbtanulni, itthon!

Az MNT és a VaMaDisz felsőoktatási tájékoztató körútjának első állomására került sor Szabadkán

A Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDisz) által szervezett felsőoktatási tájékoztató körút első állomására került sor tegnap a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban. A felvételivel kapcsolatos tudnivalók egy rendhagyó osztályfőnöki óra keretében lettek ismertetve, amelyen harmadikos és negyedikes diákok vettek rész.

Az egybegyűlteket Petkovics Márta, az MNT oktatási bizottságának tagja köszöntötte, aki a körút jelentőségét hangsúlyozta, hiszen a diákok teljes képet kaphatnak arról, mi vár rájuk, ha itthon folytatják tanulmányaikat, és milyen lehetőségekkel érdemes élniük.

Molnár Edvárd

Molnár Edvárd felvételei

Ezekről a lehetőségekről Baráth Gábor Gergelytől, az MNT oktatási bizottságának elnökétől értesülhettek a leendő egyetemi hallgatók:

– A VaMaDiSz-szal minden évben megszervezzük a felsőoktatási tájékoztatási körutat, amelynek célja, hogy a vajdasági magyar középiskolások, elsősorban a végzősök, de már a harmadikosok is, megismerjék az itthon tanulás lehetőségeit; melyek azok az akkreditált felsőoktatási intézmények, ahol tanulhatnak Vajdaságban – de akár Szerbia más területén is, például Belgrádban, habár az itthon tanuló hallgatók túlnyomó többsége Vajdaságot választja – mire számíthatnak, ha úgy döntenek, hogy idehaza folytatják a tanulmányaikat; milyen egyéb lehetőségeik vannak; milyenek a szálláslehetőségek és milyen komplex ösztöndíjprogramot biztosít a számukra az MNT. A továbbtanulókat kisegítő program tulajdonképpen már a középiskola harmadik évben elkezdődik. Az MNT szerb nyelvi kurzust tart a számukra, majd pedig a felsőoktatási tanulmányok bevezetőjeként szintén tartanak egy kurzust, hogy a hallgatók biztos alapokra helyezzék a szerb nyelvtudásukat. Az MNT segít nekik a felvételi-felkészítőben is, méghozzá teljesen ingyenesen, amit azért is fontos kihangsúlyozni, mert a legtöbb egyetem elég drágán szervezi meg ezeket a kurzusokat. Ezt az MNT nagyjából januártól júniusig, online és tantermi keretek közt tartja meg, a diákok pedig több tantárgyból is felkészülhetnek, és ez segíthet nekik, hogy könnyebben vegyék a felvételi akadályait. Most még a régi felvételi rendszer van érvényben, a jelen állás szerint a következő tanévtől lesz bevezetve az állami érettségi, az majd változást hoz, de ebben a tanévben még a megszokott felvételizés, illetve érettségizés vár a végzősökre – tudtuk meg Baráth Gábor Gergelytől, aki az Európa Kollégium magas színvonalára is felhívta a figyelmet, valamint az ott lakás előnyeit is részletezte.

A kollégiumi elhelyezésre ugyebár jogosultak mindazok, akik magyar nyelven fejezték be az általános és/vagy középiskolai tanulmányaikat. Az Európa Kollégium jól felszerelt, szépen berendezett, kétágyas szobákkal rendelkezik, külön fürdőszobával minden szobában, mosodával, közösségi térrel, sportolási lehetőségekkel. Szakkollégiumi rendszer szerint működik, lehetőség nyílik informatikai, nyelvi, gazdasági képzésekre, szakkörökre, műhelymunkákra, sőt kirándulásokra, tanulmányutakra is.

Molnár Edvárd

A felsőoktatási tájékoztató körút céljáról Bóka Olivért, a VaMaDisz elnökét kérdeztük:

– Szabadkán kezdtük, hiszen itt nyolc középiskolában folyik magyar nyelvű oktatás, a továbbiakban pedig még huszonnyolc intézmény vár bennünket Vajdaság-szerte, amelyeket az elkövetkező két-három hétben keresünk fel. Minél több vajdasági magyar egyetemistát szeretnénk a körükben tudni. A VaMaDiSz ezért is jött létre, hogy a diákokat arra buzdítsa, hogy ne a határon túl, hanem itthon tanuljanak tovább. Tulajdonképpen ez az első alkalom, amikor találkozunk velük. Utána a különböző felkészítőprogramok szabadidős műsorain, amikor pedig jelentkeznek a felvételire, segítünk nekik a gyakorlati dolgokban, a kérdőívek kitöltésében, a fordításban, eligazodni az egyetemista közegben, feltalálni magukat. Miután felvételt nyernek valamelyik felsőoktatási intézménybe, akkor tartunk számukra egy ún. beilleszkedési programot, ez az Intézzük együtt, amely során igyekszünk mindent együtt elintézni, például az autóbuszbérletet, menzakártyát, és így tovább – hallottuk Bóka Olivértől. 

A diákokkal Bognár Emese, a VaMaDisz tagja is megosztotta a saját tapasztalatait és azokat a fontos információkat is, amelyekre szükségük lehet, a felvételi eljárást, az ösztöndíjat, de még a szállást és étkezést illetően is. Azt is hangsúlyozta, hogy a tanulmányaik megkezdése után sem maradnak magukra, ha pedig a kollégiumi elszállásolást választják, sok már társukkal lehetnek egymás segítségére és fellendülhet a társasági életük is.

Molnár Edvárd

A felsőoktatási ismertetőn mások mellett jelen volt Pálfi Jázmin is, a Svetozar Marković Gimnázium matematika és természettudomány szakos harmadikos diákja:

– Jó ötletnek tartom, hogy a harmadikosokat és a végzősöket is tájékoztatják az itteni lehetőségekről. Eddig nem fontolgattam azt, hogy Szerbiában, Vajdaságban tanuljak tovább, de most elgondolkodtam rajta. Ami leginkább megfogott, az a kollégiumi elszállásolás és az ösztöndíjlehetőségek. Magyarországon ezekhez nehezebb hozzájutni – mondta Pálfi Jázmin.

Nyitókép: Molnár Edvárd