2024. március 29., péntek
A CSOPORT

A hollandok a végén döntöttek

A torna első két, meglehetősen egyoldalú és kissé kellemetlen mérkőzése után Szenegál és Hollandia találkozója volt az első, amely méltónak bizonyult a világbajnokság rangjához. A két csapat nemcsak hogy egyenrangúnak mutatkozott, de a támadástól sem ódzkodtak, korán többször is megfordult a labda mindkét tizenhatoson belül.

Mindkét csapatban voltak ugyan kérdéses pontok, a szenegáliaknál Sadio Mané sérülés miatti távollétére rátett még egy lapáttal, amikor nem sokkal a meccs előtt kiderült, hogy a megbízható balhátvéd, Fodé Balló-Touré sincs bevethető állapotban. A hollandokat eközben a kapusposzton érte kritika, hiszen miután Jasper Cillessen rejtélyes módon kimaradt a keretből, három, összesen nyolc válogatottságot számláló kapussal utaztak a vb-re, és közülük az abszolút újonc Andries Noppert kapta meg a lehetőséget a csapat nyitómeccsén. Végül azonban egyik csapatnak sem akadt problémája az említett posztokon.

Küzdelmes, mégis sportszerű mérkőzésre kényszerítette az Afrika-bajnok a csoport favoritjának tartott hollandokat, akik az első félidőben a veszélyes helyzetek zöméért feleltek. Frenkie de Jong lába előtt hevert talán az első nagy esély, amikor pár pillanatig egyedül maradt a tizenhatoson belül, de végül addig cselezett, amíg tisztáztak előle. A második játékrészben aztán már a szenegáliak alakították ki a veszélyesebb helyzeteket, Noppert bravúrral védte Idrissa Gueye erős és Pape Gueye távoli, de a sarokba helyezett lövését is. Két hónap kihagyás után csereként állt be a holland csatársorba Memphis Depay, de a hollandok még a 80. percben is kaput eltaláló lövés nélkül álltak. Ezek után meglehetősen váratlanul érkezett a vezetést jelentő góljuk: De Jong beadására tökéletesen érkezett Cody Gakpo, míg a szenegáli kapuból Édouard Mendy már jóval kevésbé, a fejes után pedig a labda a gólvonal mögött landolt. Szenegál a végsőkig hajtott, és a játék képe alapján megérdemelte volna a döntetlent, ám az utolsó pillanatban hézagosan hagyott védelmükkel még egyet kaptak, amikor a Mendyről kipattanó lövést Davy Klaassen értékesítette.

A meccs kulcspillanata: Mendy elvéti, Gakpo befejeli a labdát. Fotó: Beta

A meccs kulcspillanata: Mendy elvéti, Gakpo befejeli a labdát. Fotó: Beta

Doha: Szenegál–Hollandia 0:2 (0:0)

Al-Tumama Stadion, 41 721 néző, vezette: Sampaio (brazil). Gólszerző: Gakpo a 85. és Klaassen a 90+9. percben.

Szenegál: E. Mendy, Diallo (Jakobs, 62.), Cissé, Koulibaly, Sabaly, Kouyaté (P. Gueye, 73.), I. Gueye, N. Mendy, Sarr, Dia (Abass, 69.), Diatta (Jackson, 74.). Szövetségi kapitány: Aliou Cissé.

Hollandia: Noppert, Blind, Aké, Van Dijk, De Ligt, Dumfries, Gakpo (De Roon, 90+4.), De Jong, Berghuis (Koopmeiners, 79.), Bergwijn (Klaassen, 79.), Janssen (Depay, 62.). Szövetségi kapitány: Louis van Gaal.

Nyitókép: A meccs kulcspillanata: Mendy elvéti, Gakpo befejeli a labdát. Fotó: Beta