2023. február 9., csütörtök

A gyógyfürdő és a folyó

A pacséri helyi közösség közleménye – A vezetékes víz minősége eleget tesz az előírásoknak

Mivel tönkrement és a javítás idejére bizonyos időre leállt a Pacséri Gyógyfürdő pumparendszere, ezért a vize az úgynevezett túlfolyó csövön keresztül belekerült a település patakocskájába. A folyó lila színe napok óta foglalkoztatja a település lakosságát az internetes közösségi hálózaton, illetve több sajtóorgánum is írt a témáról. A falu vezetősége az üggyel kapcsolatban szárnyra kapott mendemondák okán a Facebookon megjelentetett közleményben reagált a helyi közösséget és a fürdőt ért vádakra, és részletezte az ezzel kapcsolatos információkat. A közlemény alapján az egyik ilyen jellegű híresztelés, hogy a fürdő vize keveredett a pacséri ivóvízzel, amit cáfolnak az illetékesek, hozzátéve, hogy a mérések alapján a pacséri vezetékes víz minősége eleget tesz az egészségügyi előírásoknak. A helyi közösség mindazok ellen, akik súlyos rágalmakat fogalmaznak meg, jogi eljárást fontolgat – tudtuk meg Szabolcski Szabolcs tanácselnöktől.

A helyi közösség által aláírt közlemény kitér arra is, hogy a település vízhálózatán végzett munkálatok a tervek szerint november végére fejeződnek be, és addig is biztosan számítani lehet a szolgáltatás időszakos szüneteltetésére. A nyár folyamán a gázvezeték lehelyezése okán több mint 50 csőtörést kellett megjavítaniuk, és a vízhálózat újbóli üzemelése után az ivóvízhálózatban keletkezett nagy nyomás miatt több homok és a csövekből származó rozsda került a rendszerbe, elváltoztatva rövid időre az ivóvíz színét. A helyi közösség közleményben kér elnézést a lakosságtól ezért a kellemetlenségért. A gyógyfürdőre vonatkozóan hozzáteszik, hogy annak működése és a termálvize nincs ökológiailag negatív hatással a Krivaja falut átszelő ágának élővilágára, ezt bizonyítja az idegenforgalmi komplexum elmúlt 10 éves működése is – áll többek között a közleményben, amely kitér arra is, hogy ha bárkinek bármilyen fenntartása vagy kérdése van a témával kapcsolatban, akkor forduljon az illetékesekhez, és ne próbálja a falut és annak vezetőségét lejáratni.

Nyitókép: A Pacséri Gyógyfürdő a folyócska mellé épült