2023. február 8., szerda

A szabadkai Népkör betiltásának története

Délvidéki művelődéstörténetünk fontos fejezetét, értékes korszakának történetét írta meg Németh Ferenc és Várady Tibor az Országok változnak, kultúrák maradnak című, 2022-ben, a Forum Könyvkiadó Intézet kiadásában megjelent munkájában. A kötet alcíme, a Száz éve, 1921-ben kezdte meg munkáját Nagybecskereken az utódállamokban először jóváhagyott magyar kulturális intézmény, a Torontálvármegyei Közművelődési Egyesület ugyan jeles évfordulóhoz kötötte a művelődéstörténeti eseménysorozatot, az előzmények áttekintése azonban a török hódoltság után a maga kultúráját újra megteremtő – bánáti és bácskai – magyarság társadalmi újjászerveződésének korába, a XIX. század első évtizedeibe, a reformkorba vezeti vissza az olvasót. Az 1921-es események jelentőségét Németh Ferenc Újrakezdés, kisebbségi sorsban, országos kisugárzással – A Torontálmegyei Magyar Közművelődési Egyesület (1921–1934) című tanulmányában jelezte, ugyanott azt is kifejtette, történelme új korszakában milyen megpróbáltatások vártak a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolt területek magyarságára.

A Trianon utáni években az anyaországtól elszakított magyarság hatalmas erőfeszítéseket tett irodalma, kultúrája, iskolái és művelődési értékei megőrzése érdekében: a nagybecskereki magyar közösség sorra alapította a folyóiratait – 1920-ban a Renaissance-ot, 1921-ban a Fáklyát –, 1923-ban pedig megalakították irodalmi egyesületüket, az Ady Társaságot. Ennek a lelkesedésnek a lendületében született meg 1921-ben a Torontálmegyei Magyar Közművelődési Egyesület is, melyet azonban rövid működése után a szerb hatóságok betiltottak. 1934 áprilisában a szabadkai Napló az egyesület betiltásáról szóló beszámolójában kiemelte: az indoklás szerint „az egyesületnek tulajdonképpen nincsenek jóváhagyott alapszabályai, miután a meglévő alapszabályok a Torontáli Közművelődési Egyletre szólnak, tehát nem érvényesek. Az indoklás szerint az egyesület vezetősége (1934.) április 7-én Sztáribecsejen értekezletet tartott anélkül, hogy ezt a hatóságoknak bejelentette volna.” Várady Tibor a kötetben szereplő Magyar kisebbségi kultúrélet a jugoszláv királyságban – Betiltások és jogi próbálkozások tükrében című tanulmányában részletesen bemutatta: a betiltásra az 1934. április 14-én a Dunai Bánság Királyi Bánsági Közigazgatási Hivatal határozata alapján került sor. A Hivatal valójában azt kifogásolta, hogy az egyesület nevéből – az 1929-es névhasználati törvény értelmében – kimaradt a „Torontálvármegyei” név, a kihagyás után már egy jóvá nem hagyott, azaz „egy nem létező” egyesület működött. Ezzel egyidőben azonban betiltották a szabadkai Népkör működését is.

A Népkör betiltásának történetét Garay Béla az Életjel kiadásában 2012-ben megjelent Magyar műkedvelők az őrhelyen – A Népkör amatőr színjátszó társulatának története című munkájában dolgozta fel. Könyve bevezetőjében így foglalta össze a magyarság helyzetét az elszakítást követő időkben: „Itt nem maradt más, csak néhány politizáló ügyvéd, itt nem maradt egyetlen író sem; innen elment minden hivatásos színész, minden muzsikus; elment a tanítók java része, és itt nem maradt egy tömbben olyan tradícióktól és ősi kultúráktól megszentelt magyarság sem, mint például Erdélyben. Szegény, kihasznált zsellérnép volt a bácskai magyarság nagyobb része. A városokban kisiparosok, kistisztviselők, néhány orvos, néhány ügyvéd: ez volt minden, ez volt a mag, ez volt az új idők kezdete.” Ezért érezték úgy a szabadkai magyarok, hogy összefogással tegyenek valamit a magyar kultúra megőrzése érdekében. Megalakították hát a Népkört, amely a magyarság tömegeit szólította meg. Első bemutatkozásuk 1919 húsvét hétfőjén volt, amikor bemutatták a Vidám kabaréest című összeállítást. Ezt követően sem 1921-ben, sem 1922-ben nem léphettek színpadra a műkedvelő színjátszók, 1923. január 6-án azonban megemlékeztek Petőfi Sándor születésének 100. évfordulójáról. Petőfi költészetéről Szántó Róbert tartott előadást, ezt követően az Iparos dalárda megzenésített Petőfi-dalokat adott elő. Garay Béla szerint hosszú éveken át csak a Népkör színházában jöhettek össze a magyarok, és „csillogó szemmel csak a Népkörben hallgathatták a kultúra igéit”. Garay kiemelte: az elcsatolást követő években csak a Népkör műkedvelőinek vendégszereplései alkalmával láthatott színházat a kisebb települések magyarsága. Az 1928. december 10-én a szabadkai Népkör irodalmi estjén hat vajdasági magyar író lépett fel annak bizonyítására, hogy a vajdasági magyar irodalom nem ábránd csupán, hanem élő valóság. A műsorban Szántó Róbert, Debreczeni József, László Ferenc, Arányi Jenő, Csuka Zoltán és Fekete Lajos színpadi jeleneteit és verseit adták elő. 1928. június 8-án az Ibsen-bemutató előtt Szenteleky Kornél tartott „érdekes és élvezetes előadást” a szerzőről.

A Dunai Bánság az 1934. április 14-én kelt 25760/II.-2 számú rendeletével az egyesületekről szóló törvény alapján betiltotta a becskereki Közművelődési Egyesület működését, majd amikor a Bánság határozata jogerőre emelkedett, a szabadkai rendőrfőnök a Népkört – mint a Közművelődési Egyesület fiókját – ugyancsak feloszlatta, annak minden ingó és ingatlan vagyonát a fennálló törvényes rendelkezések értelmében lefoglalta. „A rendőrfőnök indoklása az volt, hogy abból a levélből, amelyet dr. Streliczky Dénes, a Népkör levélborítékjában és levélpapírján intézett hozzá, kitűnik, hogy a Népkör a feloszlatott Közművelődési Egyesület fiókja, miután mind a levélpapíron, mind pedig a borítékon az állt: Népkör Magyar Közművelődési Egyesület.” A feloszlatott Népkör vagyongondnokává dr. Nagy Ödönt nevezték ki. A betiltott Népkört több mint kétévi szünet után, 1936. november 30-án Magyar Olvasókör néven újra bejegyezték és az egyesület folytatta munkáját. A betiltott Népkör munkáját folytató Olvasókör kultúrbizottsága 1937. március 1-én vajdasági irodalmi estet rendezett, melyen Timár Ferenc, Gál László és Dudás Kálmán költők, Szirmai Károly, Majtényi Mihály és Cziráky Imre elbeszélők léptek fel. Csuka János a kisebbségi ember lelkivilágáról tartott előadást, Pataki László pedig Bencz Boldizsár egy versét szavalta el. A magyar szó, a magyar kultúra oltalmazói megingathatatlan elszántsággal folytatták munkájukat Szabadkán is.