2024. április 20., szombat

Hatvan éves a József Attila Könyvtár

Jubileumi ünnepség Magyarkanizsán

Visszaemlékezéssel, ünnepi köszöntővel kezdődött a magyarkanizsai József Attila Könyvtár jubileumi ünnepsége csütörtök délután. Az emeleti Koncz István-teremben gyűltek össze a vendégek, ahol egyébként is a könyvbemutatókat szokták tartani, de ilyen szép számú közönségre már régen volt példa.

Az intézmény igazgatója, Bús Csaba tekintett vissza a múltra, a könyvtár történelemére, de beszélt a jelenről is, illetve előrevetítte a jövőt, itt hangsúlyozta, hogy a magyarkanizsai József Attila Könyvtár ajtaja mindig nyitva áll az olvasók előtt, hiszen eddig is és ezután is az olvasókért dolgoznak.

Puskás Károly felvétele

Puskás Károly felvétele

Lapozzunk címmel irodalmi és képzőművészeti pályázatot is hirdettek már korábban, melynek díjkiosztója is ma volt. Iskolások és felnőttek is részt vettek a pályázaton és a legsikeresebbeket ajándékutalvánnyal jutalmazták.

Az ünnep fényét emelte a Mécsvirág együttes verses-zenés összeállítása, melyet természetesen az irodalom köré fűztek.

A legmeghatóbb pillanatokban pedig a könyvtár egykori dolgozóit is megjutalmazták, megköszönve utólag is az úttörő munkájukat.

Puskás Károly felvétele

Puskás Károly felvétele

Szombati nyomtatott lapszámunkban bővebben olvashatnak a jubileumi ünnepségről és a könyvtár történelméről, múltjáról és jelenéről, de a tervekről is szót ejtünk.

Nyitókép: Puskás Károly felvétele