2024. március 29., péntek

Elvesztették Nkunkut a franciák

Napokkal a katari labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt érte komoly vérveszteség a címvédő francia válogatottat, a szövetség ugyanis kedden este jelentette be, hogy ki kell húzniuk a véglegesített keretből a középpályásként és csatárként is bevethető Christopher Nkunkut, aki edzésen egy társával ütközött, és olyan térdsérülést szenvedett, amely kivonja őt a játékból a következő hónapra. A játékos az elmúlt időszakban remek formában volt klubcsapatában, hiszen a Leipzigben tizenöt meccs alatt 12 gólt szerzett, és nem is feltétlenül sikerült ilyen szűkös határidő alatt hasonló kaliberű helyettest találni, hiszen Didier Deschamps szövetségi kapitány utólagos módosítást kérvényezve Randal Kolo Muanit nevezte be a helyére, aki eddig két mérkőzésen összesen tíz percet játszott a válogatottban.

Az aranylabdás Karim Benzema sem feltétlenül kezd majd csúcsformában, hiszen egy hónapja nem lépett pályára a Real Madridban, aminek oka a klub szerint izomfáradtság miatti pihentetés volt. Az tehát biztos, hogy még ha egészségesen is, de meccshiánnyal fog kezdeni a vb-n a 34 éves sztár.

Kétségtelenül a vb szokatlan időpontja, a nemzeti bajnokságokkal való egybefolyása okolható amiatt, hogy a megszokottnál is több játékos bevethetősége kérdéses sérülés miatt. Az elmúlt héten Sadio Mané sorsáról cikkeztek a legtöbbet, aki kapcsán végre véget vetett a találgatásoknak a szenegáli szövetség – méghozzá nem jó hírekkel. „Az első mérkőzéseinken nélküle kell játszanunk és nélküle kell nyernünk, de van rajta kívül 25 másik játékosunk. Senki sem szerette volna, hogy így alakuljanak a dolgok, de sajnos ez megtörtént” – mondta Mané kapcsán Abdoulaye Sow, a szövetség egyik tagja, a nyilatkozat tehát még azt sem zárja ki, hogy a csapat első számú arca, a Bayern München csatára egyáltalán nem léphet majd pályára a vb-n.

A szenegáliak első, hétfői ellenfelénél, Hollandiánál azonban fellélegezhetnek, miután Memphis Depay még éppen időben felépült a két hónapja szerzett combizomsérüléséből.

Nkunku az edzésre érkezve még nem is sejtette, milyen sors vár rá (Fotó: Beta)

Nkunku az edzésre érkezve még nem is sejtette, milyen sors vár rá (Fotó: Beta)

A spanyol keretből eközben több rutinos játékost is kihagyott Luis Enrique, így Thiago Alcantarát, Marcos Alonsót, David de Geát és Sergio Ramost is. A válogatottsági rekorder Ramos különösen nehezen élte meg a döntést, és közösségi oldalán azt írta, „a testemet és a lelkemet is annak rendeltem alá, hogy meggyógyuljak”.

Brazília a favorit

Hiányzók ide vagy oda, minden vb-rajt előtt ugyanaz az egy kérdés foglalkoztatja leginkább a közvéleményt: ki fogja megnyerni a világbajnokságot? Megszokhattuk, hogy a felvezetés alatt egymást érik az ezzel kapcsolatos nyilatkozatok és jóslatok. Legbiztosabb forrásként mindenki a fogadóirodák kínálatára tekint, hiszen ha valakik, hát a komoly pénzeket forgató bukmékerek biztosan tudják, kinek a győzelméért érdemes a legkevesebbet fizetniük. Idén ez a csapat Brazília – a legnagyobb fogadóirodák egyhangúlag őket tartják a legfőbb esélyesnek, vb-címük négyszeres pénzt érne. Mögöttük sorrendben az argentin, a címvédő francia, az angol és a spanyol együttes következik az esélyességi rangsorban. A bet365 Szerbiát a tizenharmadik legesélyesebb csapatnak tartja a címre, 81-szeres szorzóval, a torna gólkirályának pedig legtöbben az Aranycipőt már négy éve is megszerző Harry Kane-t gondolják.

A megszólaló játékokos között persze jellemző, hogy senki sem saját csapatára, hanem valamelyik ellenfelére mutogat legfőbb esélyesként. Lionel Messi szerint például a brazilok, a franciák és az angolok azok, akiknek kerete erősségben és felkészültségben a többiek előtt jár, de a korábbi német válogatott Lothar Matthäus szerint éppen a kiváló csapatszellemmel rendelkező argentinok a favoritok.

Napjainkban ennél szakszerűbb források is rendelkezésre állnak már, az innsbrucki egyetemen például elkészítettek egy valószínűségszámításon alapuló modellt, amelybe a csapatok erősségét, a szabályokat és az országok társadalmi-gazdasági mutatóit is betáplálták, s miután azt százezer alkalommal lefuttatták, végeredményként a brazilok győzelme jött ki a legtöbb alkalommal. Rákontrázott viszont erre a népszerű FIFA-videójátékokat készítő Electronic Arts, akik a saját játékukkal modellezték le a vb-t, ami náluk argentin–brazil döntővel előbbiek győzelmét prognosztizálta.

Persze tudjuk, hogy mindez a sok szakmaiság mit sem ér, hiszen végül úgyis mindig valamilyen világhírnévre törő állat lesz a legmegbízhatóbb jós, amely majd a későbbi győztes csapat zászlója elé helyezett tálból fogyasztja el az ebédjét. Az angolok már meg is kezdték a kísérletezést Alfie-val, az alpakával…

Akiket nem láthatunk

Nem lenne teljes a világbajnokságra való hangolódás anélkül, hogy pár szóban megemlékezzünk azokról a csapatokról is, amelyek már megszokott módon láthatóak voltak a tornán, most azonban mégsem sikerült kiharcolniuk a részvételt. A selejtezősorozat legnagyobb drámája egyértelműen az aktuális Európa-bajnok Olaszország elvérzése volt, akik, miután elkönnyelműsködték az utolsó csoportmeccseiket, csak másodikként zártak Svájc mögött, majd óriási meglepetésre az első pótselejtezős összecsapáson hazai pályán kikaptak 1:0-ra Észak-Macedóniától, így kiestek. Ezzel ráadásul zsinórban második vb-jükről maradnak le a torna korábbi négyszeres bajnokai, Roberto Mancini azonban még őrzi székét a csapat élén.

A brazilok Torinóban edzőtáboroztak az indulás előtt (Fotó: Beta)

A brazilok Torinóban edzőtáboroztak az indulás előtt (Fotó: Beta)

Két további neves európai hiányzó a négy éve egyaránt negyeddöntőig jutó Svédország és Oroszország. Előbbiek szintén a pótselejtezőben estek el a lengyelek ellen, utóbbiak viszont már részt sem vehettek ebben a tavaszi szakaszban az ismert okokból történt eltiltásuk miatt.
Afrikából Nigéria számított a legbiztosabb pontnak az utóbbi három évtizedben, hiszen az 1994 óta rendezett hét nagy tornából haton is ott voltak, ezúttal viszont az utolsó lépcsőfoknál megállította őket Ghána.

Dél-Amerikában a két nagy csapat mögött senki lemaradása nem lenne égbekiáltó meglepetés, most azonban csak egy héttel a rajt előtt, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) előtt dőlt el végérvényesen a résztvevők listája, Chile ugyanis óvást nyújtott be amiatt, mert szerintük az Ecuadorban több meccsen is játszó Byron Castillo valójában kolumbiai állampolgár, ha pedig a csapat ezen találkozóit érvénytelenítenék, Chile lenne a befutó. A CAS végül úgy ítélt, hogy Castillo jogosult az ecuadori válogatottságra, ám mivel kiderült, hogy a nemzeti szövetség valóban meghamisította a születési adatait, pénzbírság mellett a következő kvalifikációs sorozatra hárompontos levonást rendelt el a csapat számára. A játékost mindenesetre a további konfliktusok elkerülése érdekében a vb-keretből már kihagyta Gustavo Alfaro kapitány.

Nyitókép: Nkunku az edzésre érkezve még nem is sejtette, milyen sors vár rá (Fotó: Beta)