2023. február 9., csütörtök
NBA

Nagy verés a Netsnek

Rájár a rúd a Brooklynra az amerikai profiligában. A Steve Nash edzőtől nemrég megváló Nets néhány mérkőzés óta már nem számíthat egyik sztárjára, Kyrie Irvingre, aki azzal keveredett botrányba, hogy a közösségi médiában olyan dokumentumfilmből jelentetett meg egy részletet, amely sokak szerint antiszemita, rasszista, homofób, nőgyűlölő és iszlámellenes tartalmakat népszerűsít. A klasszist saját csapata tiltotta el, Kevin Durantnek és társainak pedig nélküle kell teljesíteni, de időről időre érkeznek a pofonok. Így kapott ki legutóbb Sacramentóban a Nets, ahol történelme során a legtöbb pont hullott kosarába, a Kings 153-as termése egyúttal a szezon eddigi legjobb csapatteljesítménye 48 perc alatt. A győztes soraiból a hét triplát, összesen 31 pontot szóró Terence Davis volt a legeredményesebb, és további hat társa jutott el legalább 12-ig. A túloldalon főleg Durant (27) próbálta menteni a menthetőt. A Sacramentónak egyébként idén végre esély mutatkozik, hogy véget vessen borzalmas „rekordjának”, hiszen az elmúlt 16 évben egyetlenegyszer sem jutott be a playoffba.

Újabb nagy meccset hozott le Luka Dončić, a szlovén 35 pontos produkcióval vitte győzelemre a Dallast a Clippers ellen, amelynek soraiból még mindig hiányzott a térdét fájlaló Kawhi Leonard. Újabb sikert könyvelt el a Portland, amely 10/4-es mérlegével meglepetésre már a nyugati főcsoport élén találta magát. A TrailBlazers csapatszinten remek hárompontosdobással (15/32), Jerami Grant (29) vezérletével múlta felül az idén sem túl acélos San Antoniót. A Spursnél egyébként Jakob Pöltlnek volt nagy napja, az osztrák center uralta a palánk alatti területet, alig volt hibázott dobása (14/17), de 31-14-es dupla duplája így „üresbe ment”.

NBA, alapszakasz: New Orleans–Memphis 113:102, Dallas–LA Clippers 103:101, Utah–New York 111:118, Portland–San Antonio 117:110, Sacramento–Brooklyn 153:121. Női Euroliga, 4. forduló, A csoport: USK (P)–Polkowice 80:83, Valencia–Bourges 76:68, Bologna–Fenerbahçe 67:85, Szekszárd–Olimpiakosz 78:69. A sorrend: USK, Polkowice és Valencia 7, Bourges, Fenerbahçe és Szekszárd 6, Bologna 5, Olimpiakosz 4 pont. B csoport: Girona–Sopron 63:60, Landes–Schio 58:78, Avenida–Mechelen 79:72. A sorrend: Girona, Schio, Sopron és Avenida 7, Mechelen 5, Miskolc (–1), Mersin (–1) és Landes 4 pont.