2024. április 20., szombat

Akik érdeklődnek a vállalkozói pálya iránt

Tizennyolc középiskolás csapat vett részt a virtuális vállalatalapítással kapcsolatos versenyen Szabadkán

A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács tegnap hetedik alkalommal szervezte meg a Karrierépítés, Virtuális vállalatalapítás ‒ Ötlettől az üzletig című szakmai versenyt a szakközépiskolák diákjai részére a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskolában. Az idén 18 csapat vett részt a megmérettetésen: Szabadkáról, Topolyáról, Óbecséről, Adáról, Zentáról, Magyarkanizsáról és Törökkanizsáról érkeztek a tanulók. A 3 fős csapatok kész, kidolgozott ötlettel érkeztek a versenyre, és egy prezentáció formájában egy vállalat üzleti tervét mutatták be. A diákok vállalkozásának ezúttal kötődnie kellett ahhoz a szakterülethez, amelyet az iskolában tanulnak. Munkájuk szemléltetésére öt perc állt rendelkezésre, ami idő alatt minél részletesebben kellett ismertetni a vállalkozást, továbbá rá kellett világítani annak gazdasági indokoltságára, legmegfelelőbb marketing fogására.

A rendezvényen De Negri Ibolya, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke köszöntötte a résztvevőket (Fotó: Molnár Edvárd)

A rendezvényen De Negri Ibolya, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke köszöntötte a résztvevőket (Fotó: Molnár Edvárd)

A rendezvényen De Negri Ibolya, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke köszöntötte a résztvevőket.

– A szerbiai oktatási minisztérium 2013-ban bevezette a vállalkozástan tantárgyat, amely különösen nagy hangsúlyt kap a szakközépiskolákban. Ez a tantárgy arra ösztönzi a diákokat, hogy még jobban megismerjék a vállalkozás mibenlétét, illetve hogy szélesebb körben lássák az üzleti világot, valamint, hogy alkalmazható tudást szerezzenek ötletük megvalósítására. Ebből a célból indult a karrierépítés verseny is, amely évről évre egyre több tanulót vonz, és ösztönöz a megmérettetésre. A csapatok feladata volt kitalálni egy a szakmájukhoz kapcsolódó témakört, elgondolást, ötletet, mellyel valójában egy virtuális céget, és annak kivitelezését mutatták be. Szeretnénk, ha ezek a diákok a jövőben azt a szakmát választanák saját életpályájuknak, amit most tanulnak. Nagy szükség van a szakmunkásokra, rendezvényünkkel a szakmák presztízsét kívánjuk erősíteni, és megértetni a szakiskolák diákjaival, hogy igény van a munkájukra – fejtette ki De Negri Ibolya, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács elnöke.

A versenyzők munkáját háromtagú zsűri értékelte: Szűcs Emese a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanárnője, Bóni Armand, a LED Srbija vállalat tulajdonosa és Lengyel István, a zentai Réel Chocolate nevű kézműves csokoládégyártó cég tulajdonosa.

Molnár Edvárd

A csapatok 5 perces prezentáción mutatták be saját üzleti tervüket (Fotó: Molnár Edvárd)

A vállalkozásokról szóló versenyt a Tartományi Oktatási Titkárság támogatta. Védnöke pedig Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője volt.

Nyitókép: Molnár Edvárd