2024. április 16., kedd

Mirović: Több milliós beruházás vár a kamenicai Szívsebészeti Klinikára

Mintegy három millió eurós beruházás vár jövőre a kamenicai (Sremska Kamenica) Szívsebészeti Klinikára, jelentette be Igor Mirović azon az ünnepségen, amelyet a ma 45 éves Vajdasági Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézetében tartottak.

A tartományi kormányfő rámutatott, hogy 2016-ban még csak egy működő és egy félig működő angioszoba volt az intézetben, mára pedig négy, és időközben több vajdasági kórházat szereltek fel ilyenekkel.

Hozzátette: folyamatban van a Kamenica 3 kiépítése, amely a megbeszélt határidőn belül elkészül, emellett a Kamenica 1 felújításának előkészületei is elkezdődtek, a szerződés decemberre készül el.

Aleksandar Redžek, az intézmény igazgatója kiemelte, hogy az itt ápolt betegek több mint fele sürgősségi ellátásra szorult, ez is jól mutatja az intézmény fontosságát és szerepét a szívbetegek ellátásában.

Az eseményen jelen volt Pásztor István is, aki később Facebook-bejegyzésében leírta: nem rövid időszakról van szó, és ez idő alatt sok ember életét mentették és hosszabbították meg. Hozzátette, hogy az intézet már ma is európai hírű és színvonalú, és a most folyó fejlesztésekkel még inkább azzá válik.