2024. április 20., szombat

Új kínai beruházásokról (is) tárgyaltak

Aleksandar Vučić a kormány tagjaival kedden reggel újabb kínai beruházók érkezésére készült fel, és erről egy, a közösségi oldalán közzétett fényképpel számolt be. A hazai „piacon” már jelenlevő kínai beruházókkal való délutáni találkozót követően az államfő háláját fejezte ki Kínának az eddigi segítségért, amit a világjárvány idején, és a jelenlegi energiaválság idején nyújtott hazánknak. Vučić külön örömét fejezte ki, hogy új repülőgépjáratot indítottak Belgrád és Tiencsin között, ami még szorosabb köteléket jelent majd a két nép között. A kínai partnerrel új infrastrukturális, valamint energetikai beruházásokról is tárgyaltak.

Vučić kedden fogadta a Bechtel vállalat képviselőit is, és beszélgetett velük a Morava korridor építési munkálatainak üteméről, hiszen a török Enka vállalattal együttműködve, ők ennek a közúti folyosónak a kivitelezői. Mint arról az államfő beszámolt, ez a korridor lesz az ország első digitális és egyben a legszélesebb autópályája is. A tárgyalófelek szót ejtettek a megújuló energiaforrásokról, és az esetleges stratégiai partnerségről. Mint kiemelték, e partnerség révén jelentősen növelni lehetne a megújuló energiaforrások arányát az ország energiarendszerében.

Ramzan Kadirov csecsen elnök tanácsadója és képviselője, Turko Daudov is Belgrádba látogatott kedden, hogy átadja a csecsen köztársaság elnökének üvözletét Vučićnak, aki kiemelte; az orosz–szerb barátságnak semmilyen nyomásgyakorlás sem tud gátat vetni.

Belgrádban szerda délután tartják meg a második háromoldalú találkozót, amelyen a szerb államfő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Karl Nehammerrel, Ausztria kancellárjával ül tárgyalóasztalhoz.